Áder: Ha jól halad az oltás, májusban remélhetőleg lazítani lehet
Az államfő szerint így a nyár ismét sikeres lehet az idegenforgalomban.
Az államfő szerint így a nyár ismét sikeres lehet az idegenforgalomban.
Reggeltől estig a koronavírus elleni oltások beadását szervezik a háziorvosok, miközben egyre több fertőzöttet kezelnek, a telefonjuk pedig gyakorlatilag megállás nélkül csörög. Múlt héten még csak főpróbát tartottak, ezen a héten viszont már minden praxisban oltanak valamelyik vakcinával, mégsem csökkent jelentősen a szervezetlenség. Több szakmai képviselő az oltópontokat hatékonyabbnak és gyorsabbnak tartaná, és azt is javasolták a szervezőknek, hogy már a hét legelején kapják meg a listát, kiket és mivel olthatnak majd.
Hiába mondja Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ő a Sinopharm vakcinával oltatná magát, nem minden választója követi a példáját.
Február 13-tól hétvégente oltják majd azokat a pedagógusokat, akik a helyszíni oktatásban vesznek részt.
Az oltással kapcsolatos téves információkat is megpróbálja visszaszorítani a legnagyobb közösségi oldal.
A védettség köztudottan azután alakul ki, hogy az egyén egy második oltást is kapott.
A kutatók azt vizsgálnák, mennyivel csökken a fertőzésszám, ha lezajlott a városlakók tömeges oltása. A kísérletbe közel 30 ezer főt vonnának be.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Népszavának nyilatkozva elmondta: egy világjárvány alatt indokolt a vakcinák gyorsabb engedélyeztetése, és szerinte egy lélegeztetőgép beszerzése sem volt felesleges.
Az időseknek enyhék a tüneteik.
Nagyon sok körzetben nincs háziorvos, a párt szerint ez jelenti a megoldást.
A legfrissebb felmérés szerint minden negyedik ember nem kér a koronavírus elleni oltásból, de december elején még sokkal többen voltak.
Bőven 10 százalék alatt van a pozitív teszek aránya, az aktív fertőzöttek száma 84 ezer alá csökkent.
Nem teljesen egyértelmű, amit Orbán Viktor az oltásról mondott, ráadásul be se számolt róla az MTI.
A felügyelet szerint a mellékhatásokkal járó esetek elsöprő többségében is mindössze a szúrás helyén érzett izomfájdalom, néha influenzaszerű tünetek, vagy fejfájás jelentkezett.
Laboratóriumi körülmények között május végére elérhető a nyájimmunitás az Európai Unió által Magyarországnak rendelt oltások és az Orbán-kormány által Oroszországból és Kínából beszerzett vakcinák beadásával. Levezettük, hogyan nézne ki ez gyakorlatban.
Több mint 20 ezer embert tudnak beoltani a brit vakcinával.
Oroszország egyelőre nem adta be a Szputnyik V engedélyeztetéshez szükséges dokumentumokat a hatóságnak.
Olvasónk állítja, nemhogy nem kapta meg, de nem is lett volna jogosult megkapni a koronavírus elleni vakcinát, hiszen nem dolgozik az érintett szektorban. Ráadásul nőként dokumentálták, pedig férfi. Oltási abszurd.
A kormány a gazdaság újraindításával magyarázza a döntést.
A miniszterelnök szerint ha az önhibájukon kívül oltást még nem kapók méltánytalannak tartják a különbségtételt, az roncsolhatja a társadalmat.