A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Olvasónk állítja, nemhogy nem kapta meg, de nem is lett volna jogosult megkapni a koronavírus elleni vakcinát, hiszen nem dolgozik az érintett szektorban. Ráadásul nőként dokumentálták, pedig férfi. Oltási abszurd.
Míg a legtöbben már szeretnének túlleni az oltáson, és a kezükben az igazolással várni, hogy milyen kiváltságok, felmentések járhatnak nekik a korlátozások alól, van, aki a papírt már megkapta, az oltást viszont még nem.
Egy olvasónk beszámolt arról, hogy pénteken reggel teljesen más ügyben megjelent a háziorvosánál, ám hamarosan kiderült, hogy a rendszer szerint megkapta a koronavírus elleni vakcinát, méghozzá január 31-én a Semmelweis Egyetem Korányi utcai épületében, az anyagcsere-endokrinológiai részlegén. Szerinte viszont nemhogy oltást nem kapott, de nem is kaphatott volna, hiszen nem jogosult.
Olvasónk elküldte el azt a dokumentumot, melyen szerepel, hogy január 31-én – amikor még kizárólag az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozókat, illetve az otthonok lakóit oltották – megkapta a Pfizer-BioNTech-vakcina első adagját, méghozzá a bal karjába.
Férfi olvasónk több hibát is talált az adatlapon. Például azt, hogy nőként van feltüntetve, holott nevéből is egyértelműen látszik a tévedés. Az adatlapra írták, hogy február 21-én kell visszamennie a következő oltásra. Megkeresésünkre háziorvosa megerősítette a tévedést, ám annak okairól egyelőre nincs információja.
Megkerestük a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt, hogy megkérdezzük, hogyan fordulhatott elő ilyesmi, rendszerszintű problémáról, vagy egyedi esetről van-e szó, illetve mi a dolga ilyenkor a háziorvosnak és főleg annak a tévesen regisztrált nem oltottnak, aki később szeretné megkapni az oltást, így viszont egyelőre nincs rá lehetősége. Amint megkapjuk a válaszukat, cikkünket frissítjük.
Megkerestük az adatlapon ellátóként szereplő orvostanhallgatót is, de egyelőre nem kaptunk választ.
A 24.hu-nak reagált az üggyel kapcsolatban a Koronavírus Sajtóközpont. Azt írták: „a szóban forgó esetben valószínűleg a budapesti oltásnál hibáztak az adatfelvitelnél, a tajszám elírásával. Az adminisztrációs hibát javítják.”
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.