Szombaton érkezik a koronavírus elleni vakcina Magyarországra
Öt kórházban kezdik meg az oltásokat, három fővárosi intézmény mellett Nyíregyházára és Debrecenbe is szállítanak a vakcinákból.
Öt kórházban kezdik meg az oltásokat, három fővárosi intézmény mellett Nyíregyházára és Debrecenbe is szállítanak a vakcinákból.
Azt még nem tudta megmondani, mikor kezdődik a lakosság tömeges beoltása.
A volt országos tisztifőorvos szerint hárommillió embert kellene beoltani.
A tesztidőszak harmadik fázisában vannak a Kínában kifejlesztett vakcinák.
Az országos tiszti főorvos szerint a járvány platózott és már csökkenést látnak az adatokban.
A hatóságok vizsgálják az eddigi allergiás reakciókat.
Egy nővér azután ájult el, hogy beoltották koronavírus elleni vakcinával.
Az EU eddig üzleti titokként kezelte az árakat, egy belga kormánytag véletlenül kitette a Twitterre.
Az elmúlt 9 napban nem az országos tiszti főorvos tartotta az operatív törzs tájékoztatóit.
Az alaszkai egészségügyi dolgozó tünetei azután szűntek meg, hogy epinefrinnel kezelték.
A Gyűrűk ura Gandalfja Londonban kapta meg a Pfizer/BioNTech vakcináját.
Az népesség 70 százalékát be kell oltani ahhoz, hogy véget érjen a járvány.
A virológus és molekuláris biológus Boldogkői Zsolt szerint az oltásellenesség pont olyan, mintha valaki azzal érvelne, hogy a biztonsági öv miatt halnak meg az autósok.
Az elnök nyilvánosan adatja be magának a vakcinát, hogy növelje az oltóanyag iránti bizalmat.
A közösségi oldal 2021 elejétől figyelmeztető címkékkel jelöli meg a járvánnyal kapcsolatban félrevezető információkat.
Az Európai Bizottság elnöke szerint a népesség 70 százalékát be kell oltani, úgyhogy jobb minél hamarabb elkezdeni.
Olasz, francia és német kezdeményezésre egymással egyeztetve kezd több ország oltási kampányba.
A zárlat előtt álló országban eddig több mint 22 ezren haltak meg a koronavírus-járványban.
A 74 éves rendező éppen orosz atomerőműveket fedez fel a következő filmjéhez, a túra előtt kapta meg az oltást. Amit a 60 éven felülieknek egyáltalán nem ajánlott beadni a szakértők szerint.
A vakcinákat 300 oltóállomáson osztják majd. Az orvosok, ápolók után az idősotthonok lakói és dolgozói következnek.