Az OTP állítja, nem kérték a magyar kormányt, hogy intézkedjen, amiért feketelistára kerültek Ukrajnában
Saját eszközökkel igyekeznek meggyőzni az ukránokat, hogy tévedésből kerültek a háborút támogatók listájára.
Saját eszközökkel igyekeznek meggyőzni az ukránokat, hogy tévedésből kerültek a háborút támogatók listájára.
hvg.hu
Ötvenegy hónap alatt 607 olyan, belső használatra szánt határozatot hoztak az Orbán-kormányok, amelyekben semmi titkos nincs, a többségükről mégsem tudunk – ha a kormányon múlik, legalább 10 évig. Ilyen speciális rendelkezés írta elő például a kormányzati igazgatásban Orbán Viktor jóváhagyását a home office-hoz.
Alig maradt már a tiszta hazai kukoricából, csak az aflatoxinos alja maradt a feldolgozóknak. A kormány maga is hozzájárult a problémához azzal, hogy betiltotta az ukrán importot. A helyzet egyre súlyosabb, a hazai élelmiszerlánc-biztonság is veszélyben van, és nem látni, hogy a kormány igyekezne rajta javítani, figyelmeztet a Magyar Bioüzemanyag Szövetség.
hvg.hu
Szinte az amnesztiával felérő lehetőséget kapnak a magyar kormánytól a Magyarországon embercsempészet miatt elítélt külföldiek, köztük olyanok, akik szervezett bűnözői csoportok tagjai: szabadon távozhatnak a börtönökből, a magyar állam pusztán annyit kér tőlük, hogy 72 órán belül hagyják el az országot. Azt rájuk bízzák, hogyan tesznek eleget ennek. Az is csak rajtuk múlik, hogy letöltik-e a fennmaradó büntetésüket ott, ahová végül mennek. A hazai börtönökben mindez feszültséget okoz a rabok között, hiszen ugyanazért a bűncselekményért ülő magyarok nem szabadulhatnak, ami szerintük diszkrimináció. Különösen azok után rossz az üzenete ennek a lépésnek, hogy a terrorizmusért elítélt Budaházy György is kegyelmet kapott, amit a nem erőszakos bűncselekmények miatt elítéltek néznek értetlenül.
Dezső András
Egyszeri, 90 ezer forintos állami támogatást kapnak egyes kistelepülési gyógyszertárak egy kormányrendelet-tervezet szerint. Ez a kormány számítása szerint 388 vállalkozást érint – egy vállalkozás több patika után is kérhet pénzt – és félmillió ember ellátásbiztonságát szavatolja.
A korábbi évek növekedése után tavaly visszaesett a kormány titkolózási kedve: míg 2021-ben 38, tavaly csak 24 titkos, a nyilvánosság elől akár évtizedekre elzárt kormányhatározatot írt alá Orbán Viktor. Ezzel csak magához képest mértékletesebb a kabinet, az előző, baloldali kormányokat messze túlszárnyalja.
Kormányinfó Pluszt tart a gyermeknap alkalmából a gyermekbarát kormány. A kérdéseket előre várják levélben vagy e-mailben.
hvg.hu
Hodász András volt plébános szerint a kormány intézkedéseivel szemben kritikus papok azért nem hallatják a hangjukat, mert látták, milyen támadásokat kapott ő a véleménye felvállalásáért. A Szemlélek című katolikus lap munkatársaként azt is mondta, szerinte az egyházi hierarchia nem mer konfliktusokat vállalni a hatalommal.
hvg.hu
A korábban becsültnél jóval kevesebbe, de így is bő 5 milliárd forintba kerül idén az államnak, hogy a kormány ingyenessé teszi az öntözővizet a gazdáknak, vagyis kifizeti helyettük. Ez a részletes szabálytervezet szerint szerződésmódosítással és a már befizetett vízdíj visszatérítésével jár.
hvg.hu
A Fidesz-KDNP-s képviselők támogatásával lehetőséget kapott a kormány a veszélyhelyzet, és így a rendeleti kormányzás meghosszabbítására újabb fél évvel.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Régiós lebontásban, várhatóan májusra készül el a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv részletesebb koncepciója – ígérte meg a vallásturizmusért felelős KDNP-s miniszteri biztos. Nacsa Lőrinc bizottsági meghallgatásán túl sok konkrétum nem derült ki a tervekből.
A CCB 2021 végéig közel kétmilliárd euró hitelt nyújtott, többségében uniós ügyfeleknek, ami a duplája annak a hitelállománynak, amit az orosz Nemzetközi Beruházási Bank a csúcsidőszakában kihelyezett.
hvg.hu
A legtöbben elfelejtették felköszönteni a Fidesz-KDNP egyik legfontosabb „politikai termékét”, az Alaptörvényt, amelynek április 25-e a hivatalos születésnapja, hiszen 2011-ben ezen a napon írta alá a minden mást is aláíró Schmitt Pál. A szöveget azóta 11-szer írták át. Látványos ünneplés évek óta nincs már.
A nagy európai parlamenti frakciók közös nyilatkozatban bírálták az Orbán-kormányt. Az Európai Uniónak tisztáznia kellene Kínához fűződő a kapcsolatát, mert "ami kedvez a Volkswagennek, az nem szükségképpen előnyös Európának". Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
A DK-s Vadai Ágnes javasolta az Országgyűlés külügyi bizottságában, hogy hirdesse ki Magyarország a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumát, mivel ennek hiányára hivatkozva tárja szét a kezét a kormány: az elfogatóparancs ellenére emiatt nem tudnák letartóztatni hazánkban az orosz elnököt.
Hiába lépett ki Magyarország az amerikai szankciók hatására a Nemzetközi Beruházási Bankból, az orosz banknak és alkalmazottainak gyakorlatilag korlátlan előjogokat és mentességeket biztosító törvény még mindig hatályban van. Hogy meddig, nem tudni, mivel a kormány és bank is hallgat, így nem tudni azt sem, mi lesz a Duna parti székházzal vagy éppen a sok tízmilliárd forintnyi magyar tőkével.
Ez csak opció, a lehetőség még nem jelenti azt, hogy automatikusan meg is emelik a minisztériumi és más, kormányzati főhivatali vezetők bérét – óvatoskodik a kormányrendelet-tervezet. Ha mégis, akkor 33-66 százalékkal nőke a havi bruttó, akár 2 millió forintig.
David Pressman nagykövetnek a Nemzetközi Beruházási Bank elleni szankcióra vonatkozó bejelentése után a kormányközeli sajtó folytatta keményen Washington-ellenes hadjáratát, írja a DW szerzője, Keno Verseck.
hvg360
Csütörtök este jelent meg a kormányhatározat.
hvg.hu
2022 februárja előtt sem álltak túl jól az Egyesült Államok és Magyarország közti diplomáciai kapcsolatok, ám a háború óta csak még nagyobb lett a szakadék a két ország vezetése között – és nem mellesleg Magyarország és az Európai Unió között is, írja Cathrin Kahlweit, aki a legnagyobb német politikai lapot tudósítja a magyar fejleményekről.
hvg360