Új, az eddiginél lényegesen magasabb fizetési plafont állapítana meg a minisztériumoknál és más kormányzati igazgatási szerveknél dolgozó vezetőknek egy, a kormány honlapjára felkerült friss kormányrendelet-tervezet.
Miközben a kormány végleges döntést ugyan nem hozott, de belengetett egy 260 ezres béremelést a legalább 20 év munkaviszonnyal rendelkező ápolóknak, ennek többszörösét is odaadná a kormányzati igazgatásban dolgozó egyes felsővezetőknek - 20 év nélkül is.
A rendelettervezet indokolása szerint az egyes vezetői beosztásokhoz tartozó bérsávok felfelé módosítására azért van szükség, mert a hatályos törvény szerinti “illetménytáblák a 2019. január 1-jei hatálybalépésük óta nem változtak, indokolt az illetménysávok felső határának megemelése.” Ám rögtön hozzá is teszi a tervezet:
Ez azonban nem eredményezi az illetménysávon belül megállapított illetmények automatikus megemelkedését.”
A lehetőség mindenesetre adott lesz, a végrehajtásnak pedig csak a költségvetés teherbíró képessége szab határt, mert – mint a tervezethez csatolt hatásvizsgálati lapon is szerepel – “a kormányrendelet végrehajtása a rendelkezésre álló költségvetési források terhére történik”.
A javaslat szerint jobban járnának a minisztériumi tanácsosok, főtanácsosok, osztályvezetők és főosztályvezetők, mivel 33-66 százalékkal is nőhet a nekik adható legmagasabb bér. A minimum érték csak ott változik, ahol közben az érettségihez kötött garantált bérminimum is már magasabb.
A legnagyobb arányban a minisztériumi kormány-főtanácsosok havi bruttó bére nőhet, hiszen náluk az eddigi 750 ezer helyett a 1,25 milliós lesz a bérplafon, ami félmilliós emelkedés. Közel hasonló pozitív változás várható a kormányzati főhivataloknál, központi hivataloknál, kormányhivataloknál.
Ha lesz rá költségvetési forrás és emelési szándék is, akkor viszont mintegy száz főt érinthet a pozitív változás – legalábbis a hatásvizsgálati lapon az érintett csoport létszámát 106 főben állapították meg, hozzátéve, hogy náluk ez “előnyös” változás.
Íme, egy táblázatban a jelenlegi és az új bérsávok a minisztériumoknál:
besorolási fokozat | illetmény ÚJ alsó határa | illetmény JELENLEGI felső határa | illetmény ÚJ felső határa |
kormánytanácsos | a mindenkori garantált bérminimum/ minimálbér | 500 000 Ft | 750 000 Ft |
vezető-kormánytanácsos | 350 000 Ft | 650 000 Ft | 1 000 000 Ft |
kormány-főtanácsos | 400 000 Ft | 750 000 Ft | 1 250 000 Ft |
vezető-kormányfőtanácsos | 600 000 Ft | 1 500 000 Ft | 1 800 000 Ft |
osztályvezető | 700 000 Ft | 1 400 000 Ft | 1 600 000 Ft |
főosztályvezető | 800 000 Ft | 1 500 000 Ft | 2 000 000 Ft |
Itt pedig a régi és az új bértábla a kormányzati főhivatalok, központi hivatalok, valamint a kormányhivatalok részére:
besorolási fokozat | illetmény ÚJ alsó határa | illetmény JELENLEGI felső határa | illetmény ÚJ felső határa |
hivatali tanácsos | a mindenkori garantált bérminimum/ minimálbér | 350 000 Ft | 500 000 Ft |
vezető-hivatalitanácsos | 300 000 Ft | 500 000 Ft | 650 000 Ft |
hivatali főtanácsos I. | 400 000 Ft | 600 000 Ft | 750 000 Ft |
hivatali főtanácsos II. | 450 000 Ft | 700 000 Ft | 1 000 000 Ft |
vezető-hivatalifőtanácsos | 500 000 Ft | 1 200 000 Ft | 1 450 000 Ft |
osztályvezető | 400 000 Ft | 1 100 000 Ft | 1 450 000 Ft |
főosztályvezető | 550 000 Ft | 1 300 000 Ft | 2 000 000 Ft |