Próbálta már beírni azt a böngészőjébe, hogy fake.news.hu? Tegye meg, érdemes
Egy domain név lefoglalásával egészen humoros helyzet adódhat, ha tulajdonosa egy már meglévő oldalt irányít rá. Most épp ez történt.
Egy domain név lefoglalásával egészen humoros helyzet adódhat, ha tulajdonosa egy már meglévő oldalt irányít rá. Most épp ez történt.
hvg.hu
A bíróság első fokon a Demokratikus Koalíció elnökének adott igazat a kormánypárti portállal szemben.
hvg.hu
A bíróságon megbukott az Origo karaktergyilkossággal próbálkozó anyaga, amit szokásuk szerint a lakájmédia egy másik lapjától vettek át, hogy a kampányhajrában lejárassák az akkor még előzetesben lévő, de a választásokon induló Czeglédy-t. Az egyelőre nem jogerős, elsőfokú ítéletben a törvényszék helyreigazításra kötelezte a portált, vagyis le kell hozniuk, miben hazudtak. Mindössze egy állításukat tudták alátámasztani úgy, hogy tanúként Zuschlag Jánost vetették be.
A világ egyik legjelentősebb lapja a csütörtöki, nemzetközi kiadásán címlapon tálalja, hogyan tud meghalni a független sajtó. Orbán Viktorról és a kormányzati szócsővé silányított Origo portálról írnak.
hvg.hu
Kifoghat a versenyhatóságon az, hogy a kormánypárti médiabirodalom nonprofit alapítványi formában alakult meg. A koncentráció mindenesetre tagadhatatlan az Origótól a HírTV-ig Liszkay Gábor irányítása alá kerülő holdingnál.
Windisch Judit
Liszkay Gábor lesz a feje a fideszes médiakonglomerátumnak.
hvg.hu
Figyelmeztető példa az Origo története mindenki számára egy olyan korban, amikor világszerte megkérdőjelezik a demokratikus normákat és a véleménynyilvánítás szabadságát - írta a New York Times.
hvg.hu
Matolcsy György jegybankelnök fia tavaly nyáron vette meg az Origo kiadóját, és bár egy hónappal később ki is nevezték a kiadó vezérigazgató-helyettesévé, majd újabb két hónap elteltével a vezérigazgatói pozíciót is átvette, tulajdonszerzését nem jegyezték be.
hvg.hu
Most túrt elő egy hét évvel ezelőtti tanulmányt az Origo, amit az MTI sietett azonnal közzé is tenni.
hvg.hu
Van, ahol a helyi hírekben sem szerepel a kormánypárti médiában a vasárnapi időközi választás eredménye, és van, ahol csak a fideszes gőzelem ért címlapot, a vereség már nem.
hvg.hu
A korményhoz közeli portál állításával ellentétben a civil szervezet semmilyen ügyben nem képviselte a férfit.
hvg.hu
Egy sor, a Fidesz számára stratégiai jelentőségű üzeneteket közlő, a kormánymédiumokban megjelent cikkekről mondatta ki a bíróság a választások után, hogy nem feleltek meg a valóságnak.
hvg.hu
Megdöbbentő: már a németek is igyekeznek megfelelni a multikulturalizmusnak!
hvg.hu
Egy profilszerűen sorosozó névtelen blogra hivatkozva vonta támadás alá a kormánymédia az MTA egyik volt kutatóját és állítja be Soros ügynökének. Az Akadémia Jogtudományi Intézetének vezetőjeként hivatkoznak rá, csakhogy Jakab András már lassan egy éve nem is dolgozik semmilyen minőségében az MTA-n.
hvg.hu
Ismét magyar kommentek sorakoznak a hazánkról kritikus jelentést író holland politikus Facebook-oldalán. A jelenséget kiszúró kormányközeli Origo szerint az újabb győzelem ünnepe ez.
hvg.hu
Szinte kivétel nélkül nagy profitot termeltek a kormányhoz hű médiacégek. Az állam pumpálja a közpénzt a hirdetésekbe, így aztán torzul a piac, de mindenhova eljut a kormányzati reklám, a hatalom kedvenc vállalkozói pedig nagyot nyernek.
hvg.hu
Dercsényi Dávid