A járvány ellenére is több százmilliós osztalékot vett ki cégeiből Mészáros Lőrinc öccse
Mészáros János négy nagy cége 14,3 milliárd forintos forgalmat ért el 2020-ban.
Mészáros János négy nagy cége 14,3 milliárd forintos forgalmat ért el 2020-ban.
Az árfolyamnyereség nélkül vastagon veszteséges lett volna a jegybank.
A beszámoló alapján a 41,55 millió eurós adózás előtti eredmény kevesebb mint 6 százalékát kellett csak leadóznia a cégnek. A többi mehet a német anyavállalathoz.
A DYMA MM Kft. hárommillió forintos mínuszban zárta 2020-at.
Meghosszabbították Csányi Sándor elnök-vezérigazgatói megbízatását is.
A Dolomit Kft. évek óta a legjobban teljesítő vállalkozás az ágazatban annak ellenére, hogy a versenytársaknál jóval drágábban dolgozik.
A karanténban többet neteztünk, de kevesebbet beszélgettünk.
Magyarország jobban teljesít, népünk bölcs vezére legalábbis évről évre nagyobb sikereket ér el a nemzeti burzsoázia megteremtésében. Már persze ha azokat tekintjük nemzetinek, akik ilyen-olyan okokból bejáratosak a kormányfőhöz.
A járvány okozta kockázat nem múlt el, ezért a jegybank arra kéri a magyarországi biztosítókat, hogy ne osszanak maguknak osztalékot, inkább tartalékoljanak.
A cégek összbevétele mintegy 250 milliárd forint volt, az osztalék 20 milliárdot tesz ki.
217 millió forintos osztalékot vettek ki a NAKK Zrt.-ből, amit Orbán Viktor öccse alapított 2016-ban. A cég most az Orbán-család bizalmi embereként emlegetett Bihari Lajos többségi tulajdonában van.
Az Mfor.hu szerint jól fialt tavaly a Fidesz frakcióvezetőjének családi cége.
Eközben a dolgozók bérét csökkentették.
Egy ábrán gyűjtöttük össze, mennyit keresett az összes fontosabb NER-oligarcha 2019-ben.
A miniszterelnökkel jó viszonyt ápoló vállalkozók közül mindenkinek remek éve volt 2019-ben - derül ki a tavalyi pénzügyi beszámolók közzététele után. Összeszedtük, kinek mennyi pénz jutott és mennyit tehetett zsebre.
Még a koronavírus-járvány előtt. Az Opel márka pont a járvány előtt lett nyereséges a csökkenő eladások ellenére is.
Rekordprofitot termelt Orbán Viktor vejének cége. A BDPST közben közel egymilliárdért Mészáros Lőrinc volt szállodáját is megvette.
Ha a helyzet normalizálódik, akkor dönthetnek a részvényesek az osztalék fizetéséről.