Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a XII. kerületben voltunk.
A háború alatti húshiány idején a nélkülözés eledele volt, ma pedig a nose-to-tail filozófia újrafelfedezett alapanyaga. A pacal világszerte fogyasztott étel, a magyar konyha szerves része, de ha éttermi étlapokon keressük, alig találjuk. Éttermeket és programokat ajánlunk, ahol a rajongók különböző formában kóstolhatják az ételt, akik pedig eddig ódzkodtak tőle, legjobb formáiban találkozhatnak vele hazai séfek prezentációjában.
A pacal talán a legmegosztóbb az összes belsőség közül – egyesek rajonganak érte, mások már az említésétől is kifutnak a világból. Pedig gondosan elkészítve meglehetősen finom, ráadásul változatosan tálalható. Cikkünkben Szkladányi András Fülétől a farkáig című könyvéből közöljük a madridi pacal receptjét.
A legnagyobb jóindulattal se mondható, hogy a magyarok igazán kedvelnék a belsőségekből készült ételeket, pedig több érv is szól mellettük: remek fehérje- és kollagénforrások, változatosan elkészíthetők, nem túl drágák, és egészen izgalmas ízvariációkat lehet belőlük kihozni. A konyhamészárosként is tevékenykedő Szkladányi András arra tett kísérletet, hogy szakácskönyvével felülírja a pacallal, vesével, velővel és társaikkal kapcsolatos ellenérzéseket, és minden eszközt a kezünkbe ad ahhoz, hogy inspirációs forrásként, és ne zsigeri utálattal tekintsünk rájuk.
Nagyon gusztusos, biztos finom is – írta egy kommentelő a Facebookon.
Mi igen. Összeszedtük az elmúlt évek nagy rántott receptötleteit, és megvalósítottuk, hogy önnek már ne kelljen. Tanulság: nem kell mindent panírozni.
Cserna-Szabó András legújabb kötetét a pacalnak,és a pacal kultúrtörténetének szentelte. Mi különbözteti meg a pacalgyűlölőket az elkötelezett pacalistáktól? Mire jó a fine-dining? És mire jó, ha az embernek gimnazistaként pártirodája van a főtéren? Hogyan kerülhetnek a papírra nyomdafestéket nem tűrő szavak? És hányadán állunk a Metallicával?
A távozó fideszes frakcióvezető és leendő miniszter egy sajtótájékoztatón feltárta étkezési titkait. Kósa Lajos a reformkaját nem bírja, nála a körömpörkölt, a pacalpörkölt és a gulyásleves az igazi. Utóbbiba mindig tesz egy kanál Erős Pistát, sőt, még a dobostortára is. De csak azért, mert gyermekkorában sem a sótlan, főtt hús és a friss, párolt zöldség volt a kedvence, hanem a friss, meleg kenyér, jó vastagon megkenve fokhagymás zsírral. Magyar gyomorba magyar étel való.
Ausztriából érkezett a jelöletlen pacaltömeg, de Komáromnál fülön csípték és lefoglalták. Állítólag nem emberi fogyasztásra szánták a rengeteg gyomrot.
Háromféle evő létezik. Van, amelyik inkább éhen hal, de nem vesz a szájába belsőséget. Van a látens, aki titokban két fitnesz saláta között befalja, aztán gyónni megy. A harmadik igen bensőséges viszonyt ápol a belsőségekkel. Különösen a pacallal. Ehhez erős gyomor és idegzet kell. Pláne egy fesztiválon.
Magyarország legjobb pizzája, legjobb hamburgere, legjobb paradicsomos pacalja. Az utóbbi időben elhalmozzák dicséretekkel az ország egyik legkülönlegesebb vidéki éttermét. De mi a legszegényebb megye kellős közepén működő olasz-magyar vendéglő titka, hogyan lett a Sarok Presszóból az olasz séfek által is magasan jegyzett Anyukám Mondta. Hogy mondott-e bármit Anyuka, a cikkből kiderül, a felfedett titokból annyit elárulhatunk, hogy a sikerhez egy testvérpár konok minőségmániája kellett.
Bár a turista a délutáni második adag fagylalt után azt hiheti Rómában, hogy az evés szóba sem kerülhet másnap reggelig, az utcára kitelepülő trattoriák, osteriák, pizzeriák sorfala közt haladva felül kell vizsgálni az elképzelést.
Éhségsztrájk helyett evősztrájk a tiltakozás új formája Pécsett, ahol a jó ételeket szerető lokálpatrióták így tiltakoznak egy kultikus étterem, a Csillag bezárása ellen. A 116 éve folyamatosan nyitva lévő hely fölött nem egyszerűen eljárt az idő: a Csillag maga az idő.
Igaz, hogy pörköltben él a nemzet, de azért a pacal mindig is megosztotta a népeket. Kétféle ember van, aki szereti, és aki nem. Ezzel nem mondtunk túl sokat. Ízlések és pofonok különbözők, ám sok minden a látványtól, s persze a szagoktól függ.
