#pedagógus



„Este tíz után ír rám fenyegetően az anyuka, hogy mit csináltam én az ő kislányával”
 

„Este tíz után ír rám fenyegetően az anyuka, hogy mit csináltam én az ő kislányával”

Bár szinte közhely, hogy akkor lehet sikeres a gyerekek nevelése, ha a pedagógusok és a szülők kölcsönösen partnernek tekintik egymást, sokszor a partnerség helyett a bizalmatlanság jellemző a kapcsolatukra. Egyszerre jellemző, hogy alig van kommunikáció a felek között, és az, hogy ha van, akkor az a tanárok számára akár kifejezetten zavaró éjszakai vagy hétvégi telefonokat és üzeneteket is jelenthet.






Duma Aktuál: Az utolsó tanár beszéde
 

Duma Aktuál: Az utolsó tanár beszéde

Amolyan keserédesen humoros, ahogy Litkai Gergely elmondja az utolsó tanár pedagógusnapi beszédét. Amit persze az illetékesek már az elhangzás előtt elolvashattak a tanár laptopjában. Megtudhatjuk, milyen volt karbantartóként 2023-ban, 64 évesen a pályára kerülni és a húsipari szakgimnáziumban fizika-ének-matematika-földrajz-honvédelem-hittan-kínai-akkumulátorgyártás-párizsi és más felismerhetetlen hústermékek szakos tanárként teljesíteni. "Nem vagyok a szavak embere, és a számoké sem. Valójában a kormány embere vagyok" – nincs is ennél szebb hitvallás.

unknown unknown




Pénteki rendkívüli ülésen gyorsítják fel a státusztörvény és más vitatott javaslatok tárgyalását
 

Pénteki rendkívüli ülésen gyorsítják fel a státusztörvény és más vitatott javaslatok tárgyalását

Bár ezen a héten csak négynapos ülést tervezett az Országgyűlés, Semjén Zsolt most a kormány nevében kér egy pénteki, rendkívüli ülést, amelyen az utóbbi időszak legdurvább jogszabály-módosításait szavaznák meg sürgősen, vagy gyorsítanák fel a tárgyalásukat: köztük a pedagógusok státusztörvényét, az állami kastélyok magánosítását és az önkormányzati földadóstopot.