Franciaország tárgyalást kezdeményez az Európai Unióban a magyar homofóbtörvény miatt
Clément Beaune európai ügyekért felelős államtitkár szerint Németország is támogatja, hogy tárgyaljanak a törvényről.
Clément Beaune európai ügyekért felelős államtitkár szerint Németország is támogatja, hogy tárgyaljanak a törvényről.
A törvényjavaslat külön kitér a katolikus egyházra, a párt szerint a pedofília nem lehet gyónási titok.
Alaposan elemeznie kell az Európai Bizottságnak, mi szerepel a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényben, és az mit jelent a magyar LMBTQ-közösség számára. Az Európai Néppártnak elég volt egy fél nap is, hogy lépjen a diszkrimináció miatt.
Súlyos következményei lesznek egyebek mellett a nevelés-oktatásra nézve is a kedden elfogadott törvénynek – állítja a szakszervezet.
Tovább tiltakozik a homofób törvény ellen az RTL: szivárványossá tette a logóját.
A Nemzet Színésze már gyerekkorában azt hallotta otthon, hogy „csak ember van, ilyen meg olyan, meg amolyan, de ember”.
Kedden délután a jelentős társadalmi és ellenzéki tiltakozás ellenére elfogadta a parlament a pedofilellenes törvénycsomagot, amely a Fidesz politikai szándékai szerint összemossa a homoszexuálisokat a pedofilokkal. Az egyik pontja korlátozná a nemváltoztatás vagy homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését - egyelőre nem világos, hogy ez mit jelent pontosan a műsorszolgáltatók vagy a sajtó számára, mindenesetre a szavazás napján összegyűjtöttük néhány korábbi cikkünket, amelyek a homofóbtörvény elfogadásával a jövőben talán sokkal szűkebb közönséghez juthatnak majd el, sőt esetleg épp azokhoz nem, akiknek a legnagyobb szüksége lenne arra, hogy megismerjék ezeket a történeteket. Ezzel a szűrővel egy szabadabb világot is kénytelenek leszünk elzárni magunk előtt.
Úgy vélik, a legfontosabb most az, hogy mindenki elmondja az LMBTQ-fiataloknak és családjaiknak, hogy nincsenek egyedül.
Ma már aligha lepődik meg bárki is, hogy LMBTQ-karakterek szerepelnek a sorozatokban, pedig valójában már évtizedekkel ezelőtt is beleírták a történetekbe a melegszálakat. Olyan klasszikusokban jöttek szembe ezek a figurák, mint a Jóbarátok, a Vészhelyzet, sőt a Szomszédok – csupa olyan sorozat, amelyen el sem tudunk képzelni egy 18-as karikát. Pedig, ha átmegy a készülő törvénycsomag, ezeket a jövőben már csak így lehetne leadni a tévében. De mégis mire figyelmeztetne a jelzés?
Magyarországi székhelyű vállalatok egy koalíciója szerint az üzleti életben is rontaná Magyarország hírnevét az LMBT+ embereket támadó módosító törvényjavaslat, amely összemossa a szexuális irányultságot és a nemi identitást a pedofíliával.
A rendező úgy véli, a szexuális irányultság és a nemi identitás összemosása a pedofíliával pedig a legaljasabb módszer, amit egy hatalom használhat.
Több, a pedofilellenes törvénycsomaghoz érkezett módosító indítványról döntött az Országgyűlés szakbizottsága. A kormánypárti többség tovább engedte a fideszes javaslatot, amely megtiltaná a homoszexualitás vagy a nemváltás bemutatását 18 év alattiaknak, leszavazta viszont azt az ellenzéki módosítót, amely sértettként ismerné el a pedofil tartalmakon szereplő gyerekeket.
A pedofilokat szigorúbb büntetéssel sújtó törvényjavaslat-csomag előterjesztői, Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella szerint az új intézkedések főleg az elrettentést szolgálnák, áldozatsegítésről csak ősztől lehetne elkezdeni beszélni. Az ellenzék képviselői a Kaleta-ügyet emlegették: szerintük ha nem derül ki a perui nagykövet botránya, meg sem születnek a mostani javaslatok.
A megelőzésről és a gyermekvédelmi rendszer erősítéséről továbbra sem esett szó.