Így mossa össze a kormány a pedofíliát a homoszexualitással
Dagad a botrány az LMBTQ-embereket támadó módosító törvény miatt: a pedofília-ellenes jogszabály összemossa a nemi identitást a pedofíliával. Korlátozza a nemváltoztatás vagy homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését, továbbá tilos ilyen reklámokat elérhetővé tenni a 18 év alattiaknak.
A Fidesz propagandacélú és a szexuális kisebbségeket sértő törvényének elfogadása után a DK ma egy valódi pedofilellenes törvényt nyújt be a parlamenthez, amely feltárná az (katolikus) egyházon belüli pedofil bűncselekményeket – közölte Vadai Ágnes, a párt országgyűlési képviselője szerdán.
Elmondta, az elmúlt hónapokban több eset is napvilágot látott, amelyben egyházi személyek követtek el gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket, következmények nélkül. Úgy véli, ezek az emberek a mai napig szabadlábon vannak, maradhattak az egyházban, sőt fiatalokkal, gyerekekkel is foglalkozhatnak.
A DK büntetné azt is, aki gyermek elleni szexuális bűncselekményről tudomást szerez, és nem tesz az ügyben feljelentést. Ezt 3 év szabadságvesztéssel büntetnék. Hozzátették, hogy ez alól nem lehetnek kivételek azok sem, akiket a tevékenységük során titoktartási kötelezettség terhel, a pedofília nem lehet gyónási titok sem.
A javaslat szerint az Országgyűlés arra kötelezné a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, hogy a hatálybalépést követő 15 napon belül egy átfogó, belső vizsgálatában tárja fel a katolikus egyházon belül a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseket, és a vizsgálat eredményét hozzák nyilvánosságra.
A DK azt követően állt elő a javaslattal, hogy kedden délután a jelentős társadalmi és ellenzéki tiltakozás ellenére elfogadta a parlament a pedofilellenes törvénycsomagot, amely a Fidesz politikai szándékai szerint összemossa a homoszexuálisokat a pedofilokkal.
Káros vagy jó, ha lényegében bárki böngészheti a pedofilok listáját?
Jövőre kereshetővé válik a pedofilok listája: az elkövető neve, születési éve és fényképe mellett az is kiderülne, melyik településen vagy kerületben él.