#per

Mégis lehet majd Magyar Hangot venni az Aldiban

A kormánykritikus lap kiadója beperelte volna az üzletláncot, amiért nem árusít Magyar Hangot, de az Aldi közölte, áprilistól már fognak. Szerintük eddig is csak azért nem lehetett náluk kapni, mert ritkán egyeztetnek a lapok forgalmáról.




Beperelte az Egyesült Államokat a Huawei

A kínai távközlési vállalat azért indított pert az Egyesült Államok szövetségi kormánya ellen, mert szerinte Washington alkotmányellenesen korlátozza üzleti tevékenységét.









Ahmed H.: "Egy államgépezet akart eltaposni"

Maga a terrorcselekményért öt évre elítélt, de nemsokára Magyarországról kiutasítandó Ahmed H. is megjelent azon a tárgyaláson, amelyet a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen indított jó hírnevének megsértése miatt. Kiderült, teljesen soha nem fordították le neki azt a pontot a Nemzeti Konzultációban, ami miatt perel - ez megtörtént a bíróságon. Ahmed H. szerint a konzultációs szerepeltetése azért volt szükséges, hogy a nem jogerős 10 éves börtönbüntetést jogerőre emeljék később, erre nem került sor.




Nyertek a FINA ellen Hosszú Katinkáék, nagyjából

A Nemzetközi Úszó-szövetség tudomásul veszi, hogy az úszók szabadon dönthetnek arról, milyen versenyen indulnak, ugyanakkor az egyes viadalokon elért eredményeket, rekordokat csak együttműködés, előzetes engedélyezés esetén ismeri el.