Nem jelent meg a vádlott Hernádi a zágrábi tárgyaláson
Tegnap megkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, utóbbi távolmaradt.
Tegnap megkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, utóbbi távolmaradt.
hvg.hu
Figyelmeztetéssel megúszta az a budapesti hajléktalan férfi, akit a hétfőn hatályba lépett jogszabály szerint eljárva a rendőrök alig 2,5 óra alatt bevittek. A kíméletlenül gyors eljárás nyomán még több mint hatezer forintot is ki kell fizetnie.
Kaufmann Balázs
Zsinórban a második hajléktalan-pert zavarták le a Központi Kerületi Bíróságon. Az Utcajogász Egyesület szerint Alkotmánybírósághoz kellett volna fordulnia a bíróságnak, ez azonban nem történt meg. A döntés nem jogerős, a hajléktalan nő és védői fellebbeztek.
hvg.hu
Egyórás volt az első per, amit egy fővárosi hajléktalan ellen indítottak, életvitelszerű utcán élés miatt. A férfi a Nyugati téri aluljáróban aludt, 16-án néhány óra alatt összeszedte a 3 figyelmeztetést, másnap megkapta a negyediket is.
hvg.hu
A férfi a Nyugati téren aludt, nagyon gyorsan megkapta a négy figyelmeztetést.
hvg.hu
Az eBay vádjai szerint az Amazon munkatársai betörtek a levelezőrendszerükbe, és átcsábították az eladóikat.
hvg.hu
Másfél nap alatt szedte össze a rendőri figyelmeztetéseket az a nő, akit elsőként vettek Budapesten szabálysértési őrizetbe életvitelszerű utcán élés miatt.
hvg.hu
Az igazságügyi minisztert meghívták, hogy vegyen részt egy nemzetközi szimpóziumon, de nem megy el, inkább perel.
hvg.hu
Az őket képviselő ügyvéd lát arra esélyt, hogy ezt az összeget meg is kapják.
hvg.hu
Lindsey Buckingham amerikai énekes, gitáros beperelte korábbi együttese, a Fleetwood Mac tagjait, akiket azzal vádol, hogy szerződést szegtek, amikor kitették őt a rockzenekar 2018-19-es észak-amerikai turnéjából, ezzel több millió dollár bevételtől megfosztva őt.
MTI
Az elsőfokú tárgyalás megrovással, a második felmentéssel zárult, a jogerős döntés szerint sem sértette meg Szily László Fásy Zsülike becsületét.
hvg.hu
Nem volt túl eredményes Hernádi Zsolt perének előkészítő szakasza: a Mol-vezér ügyvédje azt kérte, fordítsák le az iratokat, a horvát bíróság erre nemet mondott.
MTI
MTI
hvg.hu
Ingyenes parkolóbérleteket adtak az önkormányzattal kapcsolatban álló személyeknek, ezzel a vád szerint, negyvenmillió forintos vagyoni kárt okoztak a szegedi városvezetők. Botka László szerint koncepciós eljárást folyt munkatársai ellen.
Szlavkovits Rita
Shane Tusup amerikai és magyar ügyvédet is fogadott.
hvg.hu
A magyar szállítmányozó a nagykereskedelmi áraikat egyeztető kamiongyártók ellen indított pert. Két éve már eurómilliárdokra büntették a négy legnagyobb kamiongyártót kartellezés miatt – az ötödiket pedig csak azért nem, mert ő dobta fel a többi céget.
hvg.hu
A Légügyi Igazgatóság (Civil Aviation Authority, CAA) felszólította a légitársaságot, hogy kompenzálja azokat az utasokat, akik a társaság alkalmazottainak sztrájkja miatt jártak pórul. A Ryanair viszont azt állítja, minden kérelmet vissza fog utasítani, mivel a sztrájkot a konkurenseik robbantották ki.
hvg.hu
A rektort három éve a szombathelyi főiskola kancellárja jelentette fel, mert a piaci árnál jóval olcsóbban és pályáztatás nélkül adta bérbe a klubot. A volt rektor nem ismerte el a bűnösségét.
hvg.hu
Egyre nehezebb pereskedni Magyarországon; szakmai pontatlanságokra vagy formai hibára való hivatkozással a bíróságok számolatlanul dobják vissza még a legtapasztaltabb ügyvédek keresetleveleit is. A szigor előreláthatóan az alternatív vitarendezési formák felé tereli majd a vitázó feleket.
hvg.hu
Selena Scolánál munkája poszttraumás stressz-szindrómát (PTSD) idézett elő.
hvg.hu
8 évvel ezelőtti, 10 milliárd forintba kerülő felújítása után úgy lerohadt a használaton kívüli Rác fürdő, hogy most még hármat rá kell költeni; nehéz lesz jóvátenni az elmúlt 8 év sokmilliárdos veszteségét és tehetetlenkedését. A kölcsönről ma szavaz a Fővárosi Közgyűlés.
hvg.hu