Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Párizsban
Hét lövéssel terítették le.
A két férfit az M1-es autópályán fogták el. A Fővárosi Törvényszék most rendelte el az átadásukat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Petőfiszállás térségében négy autó ütközött össze.
hvg.hu
A gyanúsítottak – két 16 éves, két 14 éves és egy 15 éves fiú – rendezett családi körülmények között élnek és iskolába járnak.
hvg.hu
A dán rendőrség országszerte tartott razziákat.
MTI
Soha nem tartóztattak még le Mexikóban egykor ennyire fontos pozíciót betöltő embert, de úgy tűnik, a drogellenes háború első embere is megvásárolható.
hvg.hu
Az eredménytelen akció végén még a nadrágjától is megszabadították a rendőrök.
hvg.hu
Az „egyes eljárások egyszerűsítése és elektronizálása érdekében szükséges” salátatörvényben szavazta meg a rendőrségi törvény módosítását, amelynek értelmében igen.
hvg.hu
A 45 éves férfi nem állt meg a hatóság felszólítására, lekapcsolt világítással próbált menekülni.
MTI
Egy féltékenységből kialakult vita miatt vette üldözőbe egymást szombaton délelőtt két autó Pécs-Somogyban.
hvg.hu
Ugrott az ugró szarvas is. Az sem volt kicsi, másfél méteres.
hvg.hu
A fiú tegnap tűnt el Budapesten az V. kerületből, azóta nem adott életjelet magáról.
hvg.hu
Verseny után, a zágrábi utcán állították meg őket a rendőrök, és mivel a szálláson hagyták a papírjaikat, egy nappal később már egy bosnyák menekülttáborban találták magukat.
hvg.hu
A győri szakiskolában megszúrt fizikatanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, jelenleg megfigyelés alatt van.
hvg.hu
Nem díjazták a rendőrök annak a férfinak a kreativitását, aki tollal írta fel rendszámát egy kartondarabra, aztán az eredeti helyére tette.
hvg.hu
Az észak-macedón drogfutár Svájcból akart kábítószert csempészni hazájába, de a röszkei határon lebukott.
hvg.hu
A lányok egy barátjuktól kapták a gránátot.
hvg.hu