szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egy 60 éves férfi fenyegetőzött bombarobbantással. Elítélték.

Bíróság elé állították és el is ítélték azt a 60 éves férfit, aki telefonon fenyegette meg bombarobbantással a budapesti Városházát.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsított november 11-én azzal telefonált be a főpolgármesteri titkárságára, hogy:

Főpolgármester úr, fejezze be a lopást.

Majd közölte, hogy fel fogja robbantani a hivatalt.

A férfit – aki beismerte tettét – a bíróság bűnösnek mondta ki közveszéllyel fenyegetés miatt, és 2 év próbára bocsátotta.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, míg az ügyész három munkanap határidőt tartott fent jogorvoslati nyilatkozatának megtételére

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Kezdődik a kisföldalatti új járműveinek tervezése

Kezdődik a kisföldalatti új járműveinek tervezése

Cristiano Ronaldo lesz az első dollármilliárdos focista

Cristiano Ronaldo lesz az első dollármilliárdos focista

Egy pillanat alatt letarolhatja a túlzsúfolt menekülttáborokat a koronavírus

Egy pillanat alatt letarolhatja a túlzsúfolt menekülttáborokat a koronavírus