A közép-európai posztkommunista országok mindegyike új alkotmányt fogadott el a rendszerváltás után. Kivéve Magyarországot. A most készülő alkotmány nem pótolhatja a mulasztást, mivel más a célja, mint a többinek.
Sokat hallunk mostanában határvonalakról, a magyar politika megújításáról, az 1989-1990-ben alapított rendszer felváltásáról, ami a dolog logikája alapján csak a korábbi politikai elit háttérbe vonulásával együtt történhet meg - olvasható Török Gábor blogján.
A jelen heteiben Magyarország nemcsak a mostanáig élt „rendszerváltó rendszer” megalapozásának változatos évfordulóit ünnepelheti, de el is búcsúzik az átmenet rendszerétől. A legtöbb lényeges tekintetben új világot üdvözöl: a jövő immár tényleg elkezdődött.
Az 1989-ben megalkotott választási rendszer és a parlamenti küszöb megemelése az akkor még befolyásos pártoknak, az SZDSZ-nek és az MDF-nek kedvezett, míg a kisebb, marginális formációknak szinte esélyt sem adott a parlamentbe jutásra. A „kiszorítósdi” évekkel később visszaütött: a két nagy rendszerváltó pártnak már esélye sem volt a parlamentbe jutni.
Ha a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás idején bevezetik az alapvető szerkezeti reformokat, Magyarország fel tudott volna zárkózni a fejlett nyugati társadalmak szintjére. A politikai elit azonban reformok helyett ígérgetésekbe kezdett – állítja a 85 éves Vitányi Iván, az MSZP egyik alapítója, a Demokratikus Charta egykori szóvivője e a hvg.hu-nak adott interjúban.
Húsz évvel a rendszerváltoztatás után a társadalom jelentős része bizalmatlan az állammal, a jogszolgáltatással és a politikai elittel szemben. Általános az a vélekedés, hogy ez az uralmon lévő elit immorális, korrupt és mindennek a tetejében nem jól vezeti az országot. Mindezek ellenére a magyar rendszerváltoztatás nem tekinthető kudarcnak. A demokrácia politikai intézményei kiépültek. Az állami tulajdont felváltotta a magántulajdon. A politikai elit gyenge teljesítménye ellenére az ország húsz év alatt sokat gyarapodott.
Mementó-sorozatunkban, amelyben sorsfordító évekre és azokhoz kapcsolódó kerek évfordulókra emlékszünk, ezúttal a rendszerváltás egy húsz évvel ezelőtti napját idézzük fel. 1990. február 7-én a szovjet kommunisták feladták az egypártrendszert, a nyugatnémet kormány a német egységről és az NDK-val tervezett valutaunióról tanácskozott. Magyarországon második helyre jött fel az SZDSZ a közvélemény-kutatásokban, Antall József Washingtonban tárgyalt, a BKV-t pedig átvilágították, mennyire működik gazdaságosan, és megvizsgálták, szüksége van-e a cégnek állami póttámogatásra.
Pártatlan politikai műsorok és újságírók, etikai kódex a pártoknak, és a médiumok vezetőinek nyilvánosság adta ereje - többek között ezekre alapozták az első választások kampányidőszakának előkészítését 1990-ben.
Vártam, hátha valaki szól. De csak szőrmentén bírálgatták, vagy konkrétumok nélkül nagy általánosságban anyázták a "húszévesaköztársaság" díjazottak listáját. Senki nem mondta ki: röhej, hogy nincs ott egyetlen egykori fideszes név sem.
Vitát váltott ki német sajtóberkekben a német szövetségi elnök lipcsei beszéde, amelyben egyesek szerint olyan részletek hangzottak el, amelyek nem felelnek meg a tényeknek.
A diplomata-publicista Bogdan Góralczyk szerint a magyarországi politikai változások hosszabb szünet után, ismét követhetik a lengyel mintát, azaz a varsói gyors újra zakatol Budapest felé. A lengyel baloldal a liberálisokkal együtt belebukott a gátlástalan nyerészkedésbe. A Kaczyński-fivérek áldatlan uralma után most a mérsékelt jobboldali Tusk-kormány vezeti az országot. Lengyel László reflexiójában számol azzal, hogy nálunk hasonló helyzet állhat elő, ám szerinte e forgatókönyvet a "magyar hisztéria" még bizonytalabbá teszi.
Valahogy nem kerek ez a történet. Kétségkívül hatásosak a miniszterelnök október 23-i beszédének mondatai, erősek az állításai, szemléletesek a képei. Külön-külön. Együtt azonban nem igazak. Nem lehetnek igazak. Már ha hivatkozhatunk a józan észre. Amire általa is felbátorítva érezhetjük magunkat, hiszen harcot hirdet e beszédben mindennel szemben, ami „észellenes” – fejtegeti Elek István.
Az új magyar alkotmány kidolgozásában részt vesz Pozsgay Imre is, az 1989-90-es rendszerváltás egyik fő mozgatója az MSZMP részéről, egykori államminiszter. Az alábbi interjúban többek között elmondja, milyen meggondolásokból volt kénytelen feladni 1989-ben szándékát, hogy pártszakadást idézzen elő az MSZMP-ben, továbbá: miért hiúsult meg az 1994-es alkotmányozási kísérlet.
Forradalom zajlott-e le áprilisban a szavazófülkékben? Egyáltalán: mi az, hogy forradalom? Ezekről a kérdésekről vitatkozott egymással szerda délután a Terror Háza szervezésében, annak budapesti épületében Gerő András történész és Lánczi András filozófus. Gerő inkább szabadelvű, Lánczi inkább konzervatív álláspontot vallott.
Csizmadia Ervin, Orbán Viktor „forradalma” címmel megjelent írásában, abból kiindulva, hogy a Fidesz elnöke a kétharmados eredmény ismeretében „a szavazófülkék forradalmáról”, és a „forradalmi parlament” által megvalósítandó Nemzeti Együttműködés Rendszeréről beszélt, Bibó István szellemét idézve, felveti a hatalomkorlátozás és a garanciateremtés szükségességét. Ám Bibó „korlátozott forradalom” elképzelése már 1945-47-ben is illúzió volt, mely 1989-90-ben, mikor megvalósították, eleve idejét múlta. Egyébként is, demokráciában a legitimitás és az alkotmányosság megfelelő garancia a túlhatalommal szemben.
Multimédiás kiadványt jelentet meg a rendszerváltásról, az 1987-1990 közötti magyarországi eseményekről a Magyar Országos Levéltár.
Nemcsak a világ változik, hanem a demokrácia is, és ezt a politikusok is megpróbálják követni - írja az El Mondo blog szerzője.
Kilenc kilóval kevesebb cukrot fogyaszt egy évben egy átlagpolgár mostanság Magyarországon, mint a rendszerváltás...
A magyarok kétharmada kudarcként értékeli a rendszerváltást; hatvan százalékuk szerint az embereknek ma több nehézséggel kell megküzdeniük, mint 1989 előtt - áll abban a felmérésben, amelynek eredményeit kedden mutatták be Budapesten.
A románok kétharmada szerint életszínvonaluk nem javult a kommunizmus bukása óta - derül ki egy felmérésből.
