A moderátori szerepet vivő Schmidt Mária történész, a Terror Háza főigazgatónője Orbán Viktor akkori miniszterelnök-jelöltnek az új Országgyűlés alakuló ülésén, május 14-én elhangzott fölszólalásából, a nemzeti együttműködés programjából, majd a kormányfő  választás második fordulójának estéjén, április 25-én a Vörösmarty téren elhangzott beszédéből idézett:

„… Azt javaslom tehát a tisztelt Országgyűlésnek: ismerjük el a magyar választók szavazófülkékben véghezvitt forradalmát! Élesen él az emlékezetemben; úgy húsz éve történt. Mi, rendszerváltó képviselők elégedetlenek voltunk a változás mértékével. Az akkori miniszterelnök, Antall József atyai jó tanácsa feleletképpen így hangzott: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Hát most tetszettünk. Ismerjük el hát a szavazófülkékben történt forradalmat, és vállaljunk kötelezettséget a magyarok által megalapított nemzeti együttműködés rendszerének fölépítésére”…..”A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki.”

„Forradalom történt-e? Kell-e nekünk egyáltalán forradalom? Kell-e nekünk új rendszert alapítani?” – tette föl a vita alapjául szolgáló kérdéseket Schmidt Mária.

Gerő András történész szerint a forradalom egyrészt a politikai, másrészt a társadalmi-gazdasági rendszer megdöntésére irányuló harc, márpedig Orbán nem mondott olyat a választások előtt, hogy a politikai, a társadalmi vagy a gazdasági rendszert meg kéne dönteni. Gerő kétkedve fogadja, hogy "rendszert döntöttek volna meg a magyarok.

Gerő András

A rendszerváltókat Gerő értelmezésében az általa „nemzeti bolseviknak” tartott Jobbik képviselte. Szerinte a forradalmi interpretációhoz a Fidesz szavazói nem adtak fölhatalmazást. A Fidesz – vélhették szavazói – jobbá teszi a piacgazdaságot, az országot, a politikai rendszert, de nem dönti azt meg – hangsúlyozta Gerő. Arra az anomáliára hívta föl a figyelmet, hogy képviselőként – ebből négy évig miniszterelnökként is – Orbán húsz éve a rendszer része, így az ő részéről ellentmondásos az elmúlt húsz évvel szembeni forradalmi retorika. Hozzátette: „hál’ istennek” keddi parlamenti beszédében Orbán már a „forradalom” szót már nem ejtette ki a száján, és hitet tett a piacgazdaság, valamint a demokrácia mellett.

A lelki oldalra is gondolva: volt-e egyáltalán rendszerváltás? Mennyire legitim az új rendszer? Megváltoztatta-e a rendszerváltás a  gondolkodást, az erkölcsi fölfogást? Mennyire fogadták el az emberek az alkotmányos berendezkedést kapitalizmussal kombinálva? – tette föl kérdéseit Lánczi András filozófus, a XXI. Század Intézet tudományos vezetője.

Lánczi András

Ha nem tudunk a gondolkodásmódunkon változtatni, akkor a gazdasági-társadalmi helyzetünkön sem fogunk tudni – mondta Lánczi, hozzátéve, hogy kezdettől fogva „legitimációs problémája van az alkotmányos berendezkedésnek”. Lánczi vitatta Gerő András forradalomértelmezését, mert szerinte a „revolúció” szónak van egy eredeti, konzervatív értelme: helyreállítás, visszatérés”. A miniszterelnök aligha a francia, jakobinus értelemben használta a szót – mondta Lánczi, aki szerint a rendszerváltás ugyan megtörtént, de nem bontakozott ki és nem történt meg vele „a normalitáshoz való visszatérés”. Ha a mostani választást Orbán forradalomnak éli meg, ez úgy értendő, hogy a Kádár-korszakot hagyjuk magunk mögött – interpretálta a miniszterelnöki gondolatokat a filozófus. Arra hívta föl a figyelmet, hogy különböző fölmérések szerint a rendszer elfogadottsága Magyarországon minimális, még Kelet- és Közép-Európa legtöbb országával összehasonlítva sem.

Mit jelent a Lánczi által említett „normalitáshoz való visszatérés” – kérdezte Gerő, aki szerint az előző vezetéssel szembeni undor vezetett a Fidesz áprilisi, nagyarányú győzelméhez.

A normalitáshoz való visszatérés annak számbavételét jelenti, hogy a kommunizmus mit tett tönkre – felelt Lánczi Gerőnek. Orbán például a magántulajdon tiszteletének a helyreállítását említette keddi parlamenti beszédében – ez is a normalitáshoz való visszatérés része.

Húsz éve alatt nincs az a rendszer, amely megváltoztatja a gondolkodást és az erkölcsöt – vette magához a szót Schmidt Mária. Nem vehetjük ki az elmúlt húsz évet – vagy történelmünk bármely húsz évét, beleértve a legsötétebbeket is – a múltunkból – vélte. Miért van ilyen negatív véleményünk a saját elmúlt húszévi teljesítményünkről? – tette föl a kérdést.

Lánczi szerint legitimációs hiánnyal küszködik ez a rendszer. Valóban nem kéne ezt a húsz évet kidobni, de az apátiából, elutasításból, önbecsmérlésből ki kéne mozdítani ezt az országot.

Gerő a legitimációs hiánnyal sem értett egyet: szerinte volt legitimáció, mert akik hatalmon voltak, azokat „mi választottuk meg”.A történészprofesszor érdekes színt vitt a vitába, amikor arról kezdett elmélkedni, miszerint a politikai elit – lett légyen kormányról vagy ellenzékről – rosszul teszi, hogy nem foglalkozik azzal, hogy a férfiak kilenc évvel fiatalabban halnak, mint az EU-átlag. Húsz évig senki sem beszélt erről. „Noszogatni kell a férfiakat, hogy menjenek orvoshoz” – fogalmazott.

Schmidt Mária

A Terror Háza igazgatónőjét a hvg.hu arról az állításáról kérdezte, hogy „húsz éve alatt nincs az a rendszer, amely megváltoztatja a gondolkodást és az erkölcsöt”: igaz volt-e ez a háború utáni Németországban? Szerinte Németországban sem változott meg az emberek gondolkodása. Ezt igazolja a szülők gondolkodása elleni, 1968-as generációs lázadás: „teljesen új országot akartak csinálni”. Hozzátette: „a demokrácia azért tudott olyan hamar elfogadottá válni a II. világháború után, mert a demokrácia látványos fejlődéssel, az úgynevezett gazdasági csodával járt együtt, az életszínvonal hatalmas mértékben fejlődött, ami legitimálta a demokráciát”. Schmidt ennek ellentéteként említette a weimari köztársaságot, ahol „a gazdaság teljesítőképességének a nagyon-nagyon alacsony színvonala illegitimmé tette a demokráciát”.

A főigazgatónő arra hívta föl a figyelmet, hogy a nagy nyugat-európai prosperitás nagyjából akkor kezdett el kifulladni, „amikor mi elkezdtük a piacgazdasági modellt fölépíteni”. Schmidt Ausztriát hozta föl példának, ahol az Államszerződés 1955-ös aláírása és a szövetségesek kivonulása után „a Nyugat hatalmas erővállalásával” létrejött egy pozitív modell. Magyarország azonban a rendszerváltáskor „elvesztette a III. világháborút”, ezt követően „a Nyugat nemhogy nem segített nekünk gazdaságilag, hanem elsősorban az elfogyott piacainak a problémáját akarta az új piacok belépésével kompenzálni”. Ráadásul Magyarországon mindig Ausztria vagy Németország volt a viszonyítási alap. „Ha Románia vagy Ukrajna lett volna, lehet, hogy most nem így gondolkodnánk” – vélte. Arra a fölvetésre, hogy az emberek ezek szerint elfelejtik, hogy huszonöt éve Magyarországon három évet kellett várni a Merkúrnál egy Trabantra, úgy reagált: „Nem felejtik el, de az emberek nem visszafelé gondolkoznak. Azt várták 1990-től, hogy mindenkinek Mercedese lesz. Nem veszik észre, vagy csak nagyon lassan veszik észre, hogy mindaz, amit vártak, Nyugaton sincs már úgy – és nem is lesz.”

Lánczi Andrást arról az állításáról kérdeztük, hogy a mai magyar politikai rendszer „legitimációs hiánnyal küszködik”. A Budapesti Corvinus Egyetem professzora úgy felelt: „Legitimáción elfogadottságot és bizalmat értek. Az elmúlt húsz évben az olló nem zárult össze, tehát nem a politikai elit a maga paktumaival nem került közelebb az emberekhez – mármint nem tudta jobban elnyerni az emberek bizalmát. Minden ilyen, fölülről kezdeményezett alkotmányos forradalomnak problémája, hogy az emberek mikor és milyen módon képesek elfogadni, támogatni, lemondani dolgokról adott esetben.” Úgy vélte: az alkotmányos berendezkedésnek a mostaninál nagyobb elfogadottságához az kell, hogy a politikai elit példát adjon, mintát mutasson; a jog uralma jellemezze a közéletet; a politika olyan szimbolikus és érzelmi teret alakítson ki, amelyben az emberek meg tudnak kapaszkodni; az emberek kalkulálhatónak, kiszámíthatónak, biztonságosnak érezzék az életüket.

A hvg.hu kérdésére Lánczi azt mondta: a kiszámíthatóságot és biztonságot illetően a Kádár-korszak jól működött. Arra, hogy a szimbolikus politizálás sokkal inkább erőssége-e a mostani kormánynak, mint az előzőnek, a filozófus úgy felelt: „A liberális gondolkodásmód és politika elsősorban az individuum igényeire,  érdekeire apellált. A közösségi gondolat, mint olyan, gyakorlatilag nem létezett a számukra. A jelenlegi vezetés viszont hangsúlyozza az identitás elemeit. Ezért a család rettenetesen fontos, mint alapvető közösségi képződmény, továbbá hangsúlyozza a munka jelentőségét. Ezeken keresztül az ember ki tudja fejezni a közösségi lény mivoltát. Ez nem azt jelenti, hogy a jelenleg hatalmon lévők nem ismerik el és nem tisztelik az emberi és a szabadságjogokat.”