Beismerte a romagyilkosságok elkövetését a börtönben ülő halálbrigád-vezető
Arról beszélt a Magyar Nemzetnek a börtönben ülő férfi, hogy volt még két további tagja a csapatnak, ám a rendőrség nem talált semmit az ügyben.
Arról beszélt a Magyar Nemzetnek a börtönben ülő férfi, hogy volt még két további tagja a csapatnak, ám a rendőrség nem talált semmit az ügyben.
Kapával, kaszával járunk majd – mondta az egyik áldozat hozzátartozója, amikor megtudta, hogy kiszabadult Cs. István, aki két támadásnál vezette a támadók autóját.
Hajdú Eszter sokszoros díjnyertes filmje 8 év után először lesz magyar tévében, konkrétan február 23-án a Dikh TV-n.
Kiss Árpád, a romák sérelmére 2008-09-ben terrorista eszközökkel elkövetett rasszista sorozatgyilkosság elsőrendű vádlottja, akit tényleges életfogytiglanra ítéltek, a minap ügyvédje, Dr. Józsa Edina útján perújrafelvételt kért a bűncselekmények idején regnáló szocialista kormányzat és a titkosszolgálatok érintettségét sugalmazva. Erről március elején a Magyar Nemzetben látott napvilágot három híradás. Vélemény.
Sorozatunkban a HVG 10, 20, 30, 40 éve megjelent cikkeiből válogatunk.
Ma van a cigányok elleni, rasszista gyilkosságsorozat talán legmegrázóbb állomásának, egy fiatal apa és ötéves kisfia hidegvérű kivégzésének tizedik évfordulója.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai koszorút helyeztek el a Tatárszentgyörgyön tíz évvel ezelőtt meggyilkolt áldozatok sírjánál. A tárca szombati közleményében emlékeztetett arra, hogy 2008 és 2009 között kilenc településen történt rasszista indítékból elkövetett támadás romák ellen, a gyilkosságsorozatban hat ember vesztette életét.
Hamisan tanúzott és hamis alibit igazolt F.-né Ny. Éva a romagyilkosságok elkövetőinek. Csak a gyilkosok perének végén indulhatott ellene eljárást, most született meg az ítélet.
2008. november 3-án vette kezdetét a háború utáni Magyarország legsúlyosabb etnikai hátterű terrorsorozata.
A Medgyessy-kormány miniszteri biztosát, az SZDSZ egykori európai parlamenti képviselőjét hétéves procedúra után ismerték el politikai menekültnek – tudta meg a RomNet.
Modellként ismerte meg az ország, majd színészként nyerte el Törőcsik Mari barátságát a ma London mellett élő Cseh Anna Marie. Ő az ügyvédet alakító főszereplője a romagyilkosságokról szóló Genezis című, hamarosan a mozikba kerülő filmnek.
Megemlékezést tartott a tatárszentgyörgyi romagyilkosságok kilencedik évfordulóján a Fővárosi Roma Önkormányzat és az Ide tartozunk Egyesület Budapesten, a Jászai Mari térnél.
Fliegauf Bence filmrendező a romák elleni gyilkosságsorozat egyik vallomásával illusztrálta, miért adja vissza állami kitüntetését a Bayer-ügy miatt. Utánajártunk a riportnak, és annak is, mik Bayer roma tárgyú publicisztikájának legnagyobb problémái.
Életük végéig börtönben maradnak a romagyilkosságok elkövetői – így döntött a Kúria, amelynek harmadfokú eljárásában kedden végleg eldőlt Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt ügye. Fellebbezésnek helye nincs, nyolc év után lezárult a példátlan támadássorozat miatti büntetőeljárás. A vádlottak azt próbálták elérni, hogy helyezzék hatályon kívül a korábbi ítéletet ,és kezdődjön elölről első fokon az eljárás.
A Blikk akkor nevezte sorozatgyilkosnak K. Árpádot, amikor még nem volt ítélet az ügyében. Első és másodfokon emiatt kártérítést ítéltek meg neki, a Kúria azonban úgy döntött, hogy nem jár semmi az életfogytiglanra ítélt férfinak.