Hamarosan megnyílik Románia legnagyobb aranybányája
Egy román cég megkapta az engedélyt, húsz éven belül kétszáz tonna aranyat remélnek.
Egy román cég megkapta az engedélyt, húsz éven belül kétszáz tonna aranyat remélnek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A kormány az elmúlt években a közszférában több lépésben béremeléseket hajtott végre, főleg az oktatásban és az egészségügyben.
MTI
Az érintett gazdák fellázadtak a jószágaik leölésére érkező állategészségügyi szakemberek ellen. Az állatok nyomtalanul eltűntek - ahogy a hűtőládák is a környező áruházakból.
MTI
A nagyváradi római katolikus premontrei rend egykori főgimnáziumának épületét akarja felújítani a nagyváradi polgármesteri hivatal, noha az ingatlan tulajdonjogi helyzetét illetően még nincs vége a régóta húzódó pernek.
MTI
Hetekkel az után, hogy elbukott a népszavazás a férfi-nő házasság alkotmányba foglalásáról, az élettársi kapcsolat bejegyzését lehetővé tévő törvényjavaslatot adtak be.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A vendégmunkások gyerekeinek 40 százaléka kap segítséget tanácsadóktól, amíg a szüleik távol vannak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Szijjártó Péter szerint Jean-Claude Juncker alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére, és eddig nem volt képes Európa egységét megtestesíteni. A tárcavezető szerint Európa akkor lesz egységes és erős, ha elfogadjuk, hogy egyes ünnepek valakiknek örömet jelentenek, másoknak fájdalmas pillanatot.
hvg.hu
Legalábbis szerinte mind onnan származunk. Vagy egy párhuzamos dimenzióból, de nem a majomtól.
hvg.hu
Románia akkor léphet be a schengeni övezetbe, ha hatékonyan küzd a korrupció ellen – erre hívta fel a román kormányzat figyelmét Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben.
Lengyel Miklós
A magyar iskolák tanítói azért tartanak hetente hárommal vagy néggyel több órát, mint a román iskolákban oktató társaik, mert ők a román és a magyar nyelvet is oktatják.
MTI
Az állatokat terelték be a karámba a Kárpátokon túli faluban, amikor a medve az állatokra támadt. Az asszony az állatok, a férj pedig felesége segítségére sietett.
hvg.hu
Mindketten súlyosan megsérültek.
hvg.hu
Összesen 16 ezer látogatót jelentettek le, de valójában több mint egymillió vendég fordult meg náluk.
hvg.hu
Sarokcsiszolóval vágták le az emléktáblát rögzítő vascsavarokat az Oltár-kőnél.
MTI
A szibériai székhelyű Torgservis a szegényebb országrészekben vetné meg a lábát, már vásárolják is az ingatlanokat Németországban.
hvg.hu
Romániában befejeződött férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról kiírt kétnapos népszavazás vasárnap, helyi idő szerint 21 órakor.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Továbbra sem nagyon tolonganak a család fogalmát a magyar alaptörvényhez hasonlóan meghatározni kívánó népszavazáson. A magyar többségű megyék a sereghajtók a részvételben.
MTI