Sokáig a hírlapíróknak is vasárnap volt a vasárnap. Munkaszünet. Ezért hétfőn volt a lapszünet. A vasárnap megtartott gyulafehérvári gyűlésről december 3-án, kedden írtak a lapok. Szenvedélyes, címlapos szerkesztőségi cikkekben próbálták feldolgozni a gyulafehérvári nagygyűlés határozatait.

A reakciók jellegét nagyrészt az határozta meg, hogy a lapok miként viszonyultak az új, köztársasági, illetve a régi, a háború előtti Magyarországhoz. A lapok túlnyomó része az őszirózsás forradalom által ígért új, demokratikus Magyarország hangján szólt. Nem abban a szellemben, nem azon a hangon utasították vissza Magyarország feldarabolását, mint a Horthy-korszak irredentája. De természetesen visszautasították.

A háborúban született bulvárlap, a 8 órai újság nem tartozott ehhez a többséghez. A régi Magyarország egyik hamis történelmi mítoszát szembesíti a gyulafehérvári határozattal:

"Amikor 70 év előtt a dicsőséges újkorszak idején az erdélyi rendi országgyűlés utolsó törvényalkotása gyanánt kimondta a magyar anyaországgal örök időkre való egyesülését, testvéri ölelkezésben találkoztak magyar és román rendek egyaránt, mint akkori alkotmányos kifejezői a népakaratnak és a történelmi fejlődésnek. Ezt a szent köteléket akarták tegnap széttörni Gyulafehérvárott, ahol egy magát jogtalanul nemzetgyűlésnek nevező társaság Erdély elszakadását hirdette ki."

Iuliu Hossu felolvassa az Erdély Romániához csatolásáról szóló kiáltványt a gyulafehérvári román nagygyűlésen 1918. december 1-én

Wikipedia

Azon az utolsó, 1848-as kolozsvári rendi gyűlésen minden volt, csak ölelkezés nem. Ott a magyarok voltak többségben, az ott hozott határozatokat az Erdély lakosságának többségét kitevő románok és szászok nem fogadták el. A balázsfalvi román nagygyűlés meghirdette az ellenállást a forradalmi Magyarországgal szemben, és ehhez a szászok képviselői is csatlakoztak. Megalakult a felkelő román hadsereg, és több ezer áldozatot követeltek az erdélyi magyarellenes pogromok.

A Népszava éppen ellenkezőleg, az összeomlott Nagy Magyarország és kialakulóban lévő Nagy Románia közös lényegét, elnyomó, reakciós jellegét hangsúlyozta:

"… a románok meg akarják ismételni a világháború után ugyanazt, ami a világháború befejezte előtt volt Magyarországon. A színdarab ugyanaz maradna, csak a szerepeket játszanák mások. A világháború befejezte előtt Erdélyben és Magyarország románlakta vidékein az elnyomó szerepét a magyar játszotta. Ezt a szerepet szeretnék most a románok játszani.

S ha a magyar uralkodó osztály az elnyomó szerepét ehhez a szerephez méltó brutalitással játszotta, megvan a garanciánk arra, hogy a román uralkodó osztály még nagyobb brutalitással fogja játszani. Ha van Európában olyan ország, amelyben az alsó néposztályok elnyomása botrányosabb, mint a cárizmus Oroszországáé és mint a munkapárti maffia Magyarországáé, akkor ennek az országnak a dicsőségére a bojárok Romániája tarthat igényt.

Mi a népek önrendelkező jogát valljuk. Vallottuk elsőnek Magyarországon. És kitartunk mellette még akkor is, ha a népek az önrendelkező jogukkal rosszul élnek. De kötelességünk megmondani Magyarország elszakadni készülő nemzeteinek, hogy szabadságuk mézesheteiben, a magyar uralkodó osztályok elnyomásától való megszabadulásuk első pillanataiban ne ragadtassák el magukat teljesen a nacionalizmus szenvedélyétől. Kötelességünk ettől óvni elsősorban a román proletariátust. Nem lehet a nemzetek törekvéseit teljesen egyenlő mértékkel mérni. Csehország demokrácia és a művelt, dán mintára szervezkedő parasztság, öntudatos munkásság és polgárság országa. Mi legjobban szeretnők, ha a magyarországi nemzeteknek a legteljesebb autonómián nyugvó egyesült államai alakulnának a régi Magyarország helyén. De ha ez nem lehetséges, akkor egészen más szemmel nézzük a szlovákok és a csehek egyesülését, mint a románok és a nagyromániai testvéreik egy államba való kapcsolódását.

A gyulafehérvári határozat eredeti szövege 1918. december 1.

Wikipédia

A románoknak Nagyromániába való beolvadása ma az európai reakció megerősítése.

/…/ Románia a reakciónak a szigete a demokrácia Európájában. /…/ A szocializmus sehol széles Európában nem olyan elnyomott, mint Romániában.

/…/ S mikor a magyar népköztársaság a legáltalánosabb, választójogot, a legteljesebb egyesülési és gyülekezési szabadságot, a tiszta sajtószabadságot, a nyolc órai munkaidőt, a gyökeres agrárreformot proklamálja, akkor Magyarország románjai lelkesen csatlakoznak ahhoz a Romániához, ahol csonka a választójog, nincs meg az egyesülés és gyülekezés szabadsága, rabláncban a sajtó, elnyomva minden munkásmozgalom, a paraszt jobbágy, a zsidó sárgafoltos, ahol a forradalom helyett a sötét középkor uralkodik.
Nekünk ne mondják, hogy bennünket a magyar sovinizmus vezérel. Hogy mi éppen olyan soviniszták vagyunk, mint a magyar uralkodó osztályok. Mi demokraták vagyunk és mint nemzetközi demokraták, csak elszorult szíwel nézhetjük a nemzetközi reakció megerősödését. És azt hisszük, hogy ebben az Ítéletünkben a legilletékesebb bírónak, a román proletariátusnak ítélelére hivatkozhatunk. Mikor a magyarországi román szocializmus képviselői a Nagyromániához való csatlakozás mellett adják le szavukat, akkor Nagyrománia proletariátusa tiltakozó szavát emeli föl a román mozgósítás ellen és fölhívja a román proletariátust, hogy ne a magyar népköztársaság ellen, hanem Nagyrománia román elnyomói ellen forduljon."

A magyarországi román szocialisták eredetileg az átfogó demokratizálás feltételéhez kötötték a gyulafehérvári határozatokhoz csatlakozásukat, de azután hagyták magukat lebeszélni erről azzal, hogy a román királyi udvar számára megalázó lenne egy ilyen kikötés.

Nagyrománia proletariátusának tiltakozó szavaként "a román földmívesek és munkások választmányának" proklamációjára utalt a Népszava vezércikke, melyet ugyanezen a napon közölt a lap:

"Román testvérek! Elűztük a magyar királyt, de a román urak most a román királyt akarják nyakunkra hozni, pedig a királyok mind egyforma rosszak. Megszabadultunk a grófoktól és nagyurainktól, de az ügyvédek, a fiskálisok a romániai bojárok kezére akarnak most juttatni, akik a mi grófjainknál és nagyurainknál is jobban elnyomják a népet. A szociáldemokrata és radikális köztársaság az erdélyi román népnek földet kiván adni, de nem akarja, hogy Erdélyben a Hohenzollernek utálatos és becstelen családja uralkodjék, hanem maga a földmíves- és munkásnép. Miként mi elűztük a grófokat és nagyurainkat így űzzétek és dobjátok ti is a pokolba a ti nagyuraitokat, akik titeket elnyomnak… Szent földünket nem fogjuk a részeges Ferdinánd kezére juttatni, sem feleségére, aki egy rakás szeretőt tart, hogy azokkal együtt elprédálja a mi verejtékkel folytatott munkánk gyümölcsét. /…/ Nekünk föld és szabadság kell! Éljen a szociáldemokrácia és radikális köztársaság!"

A Népszavában be kellett vallani, hogy "egyelőre nem tudjuk, hogy kik képviselik" a "román földmívesek és munkások választmányát", és milyen tömegek állnak mögötte. Valószínűleg nem is volt szó semmilyen tömegről. Idézik azonban a romániai szociáldemokrata testvérpárt nyilatkozatát is, melyben arra figyelmeztetik a népet, hogy ne hallgassanak uraikra, akik fegyverbe szólítják őket román testvéreik felszabadítására, mert "az erdélyi románok ma már szabadok, ezerszer szabadabbak, mint mi. Nem szabad megengednünk, hogy a magyarországi románok kivívott szabadságát Európa leggyalázatosabb oligarchiája tönkretegye."

A gyulafehérvári román nagygyűlés 1918. december 1-én

Wikipédia

A Szeged és vidéke, amely a fővárosi lapokkal ellentétben december 2-án, hétfőn is megjelent, kevésbé volt óvatos, mint a Népszava, és azon cím alatt közli "a román földmívesek és munkások választmányának" proklamációját, hogy "Földmívesek és munkások nem akarnak Romániához csatlakozni".

A lap másnapi vezércikke is abból indul ki, hogy ez a proklamáció képviseli a néptömegek igazi állásfoglalását:

"A román nacionalizmus meghódított magának Erdélyben százezer, kétszázezer, ötszázezer embert, a népet azonban, az összességet nem tudta, nem tudja és nem tudhatja megnyerni. Annak ma már föld és szabadság, kommunizmus és testvériség, egyenlőség és hatalom kell, nem királyság, bojáruralom és nacionalista jelszavak." Az elszakadásnak csupán azok az urak és polgárok a hívei, akik félnek a kommunizmustól. De mivel nem ők képviselik a többséget, "nem tudunk és nem lehet történelmi jelentőséget tulajdonítani a gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatának./…/ Nem tudjuk és nem lehet elhinni, hogy Erdély tényleg elszakad tőlünk." Ellenben abban biztosak voltak a balszélre csúszott szegedi lap hangadói, hogy a forradalom tüze átjárja a világot, és végleg megsemmisíti az osztályuralmat.

A lapok egy része azt hangsúlyozta, hogy a gyulafehérvári határozat azt jelenti, hogy nem lesz, nem lehet béke, "amíg magyar él a Földön". Ezt írta Az Est:

"A magyar irredentizmus örökös tűzfészke lesz az elrabolt föld, és Európa ilyen elrendezése nem a népek nyugalmának, hanem új bonyodalmak, új veszedelmek, új nemzetiségi harcoknak megteremtése lesz."

A Pesti Hírlap még határozottabban jövendölte az új háborút:

"Erőszakkal teremthetnek átmenetileg kellemetlen helyzeteket, de ha a nemzetiségj vezérek s ezek információjára az entent vezetői a magyarság elnyomásával s földünk jogtalan elvételével irtják ki a magyar nemzetből a most észlelhető engesztelékeny érzést, akkor csak ők lesznek felelősek azért, hogy elhintik itt a jövendő kor új háborúját Mert a magyart korrumpálhatta is egy aulikus rendszer, aztán közömbössé, fásulttá és fáradttá is tehette a hosszú meddő küzdelem, de nemzeti erejét fajához, nyelvéhez való ragaszkodását, önérzetét, és bátorságát, nem irthatták ki: az elnyomatás új korszaka majd visszaadja régi erejét. Csak üssék a magyart! Majd ismét acéllá kovácsolják!"

Az Újság következetes wilsonista álláspontot igyekszik követni. Minden népnek joga van önmagával rendelkezni, elfogadjuk, hogy a románok gyakorolják ezt a jogukat, de nem fogadjuk el, hogy más népek nevében is gyakorolják, és másokat is magukkal vigyenek Nagyromániába:

"Mi azokat, akik most elszakadnak tőlünk, éppen annál a jognál fogva, melyet Erdély és az Erdélyen kivüli területekre fenntartunk, testvérünkül tekintjük: Ha mostohának érezték magukat, magunk is azok voltunk, s ha most szabadon lélegzünk, a szabad levegőt nekik is szántuk. Mindegy, Gyulafehérvárott kimondották elszakadásukat, s mi nem vitatjuk ehhez való jogukat. Lehetne mindenféle ellenvetést tenni a határozat legalitása ellen, de nem teszünk. Mi tudomásul vesszük, hogy a magyarországi román lakosság Romániához akar csatlakozni. Ennél többet azonban nem. Nem vehetjük tudomásul, hogy a gyulafehérvári határozat most már az elszakadás tényét jelentené. A magyarországi románok a saját akaratukat képviselik, nem pedig azt a lakosságot, mely a vitatott területet hazájának vallja." Az Újság nem vonja le ebből azt kézenfekvő következtetést, hogy a népek önrendelkezésének az elvét a határok tekintetében követni nem lehet, mivel azok a népek reménytelenül össze vannak keveredve.

A polgári radikális Világ cikkírójának a kisebbségi jogokra vonatkozó nagyvonalú gyulafehérvári ígéretek kapcsán eszébe jutnak a csángó magyarok, akik nagyobb elnyomásban élnek Romániában, mint a románok Magyarországon:

"Elnyomottabb, sivárabb sorsban élő nemzetiség nincs a világon, mint a romániai csángómagyar. Ilyen előzmények után várhatjuk-e, hogy Nagyrománia valóban demokratikus lesz?  Nekünk, a radikális demokrácia magyar szószólóinak fájdalmas, hogy Gyulafehérvárott nem a demokrácia szelleme uralkodott. Pop Csicsó István /Ștefan Cicio Pop, a Román Nemzeti Párt vezére - R.S./ gaz népekről beszélt, holott csak gaz kormányok vannak. Azt állította, hogy a mai kormány épp olyan bűnös a románokkal szemben, mint az előbbeni, holott ez az állítás vakmerő hazugság. A gyűlés nem üdvözölte a magyar népet felszabadulása alkalmából, holott a magyar népet épp úgy elnyomta a Tiszák osztályuralma, mint a magyarországi románt./…/ Mi nyugodt lélekkel, tiszta lelkiismerettel visszük a világ aréopágja elé annak a kérdésnek eldöntését, hol van nagyobb garancia az igazi demokráciára, a wilsoni elvek becsületes érvényesítésére, Magyarországon-e vagy Hohenzollern Ferdinánd bojár királyságában? A döntés nem kétséges előttünk."