#sajtó






"Nem fogok megbocsátani azoknak, akik csendben maradtak"

A török jogállam romokban, Erdogan elnök lojális emberekkel tölti fel a pozíciókat, a sajtó kritikus része börtönben vagy külföldön van, a társadalom agyát a propaganda mossa, a politikai ellenzék és a civil társadalom gyenge, a nyugatot pedig nem érdekli különösebben, ahogy a nem túl izmos török demokrácia megsemmisül. A Zaman című, egykor legnagyobb török napilap volt főszerkesztője csak a csodában bízik. Sevgi Akarcesme a Skype-on adott interjút a hvg.hu-nak.





Az akarnok dada

Szerencsétlen nép, milyen megmondóembereket kapott a nyakába! Vélemény.



Bencsik András: Habony a megnyilvánulásaiban egy ficsúr

A Demokrata című hetilap főszerkesztője szerint a Népszabadság munkatársai csak azt kapták, amit korábban ők tettek Bencsikékkel. Rogán Antal helikopterezésével szerinte semmi baj, a közmédiának pedig a kormányt kell szolgálnia. A főszerkesztő szerint objektív sajtó nincs, a tévénézőket pedig értéktelen és értékes rétegekre osztja, utóbbiakhoz sorolja a közmédia közönségét.




Szabadon engedték az egyik elrabolt újságírót Kolumbiában

Szabadon engedték a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN), az ország második legjelentősebb gerillaszervezete által elrabolt három újságíró közül az egyiket, Salud Hernández spanyol újságírónőt - tudatta pénteken Gabriel Villa, az északkelet-kolumbiai Ocana község érseke és egy helyi televízió csatorna műsorában.