Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
771 millió forintos veszteség a HírTv-nél, 762 millió a Magyar Nemzetnél, de a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió is deficites.
Zuhanó árbevételek mellett veszteségbe fordultak Simicska Lajos sajtóvállalkozásai tavalyra. 2016, az első teljes G-év – vagyis az Orbán Viktorral való 2015 eleji szakítás után üzleti év – megmutatta, hogy az állami hirdetések nélkül a cégek nem képesek nyereségre, vagyis a Orbán-kabinet „büntetőpolitikája” üzleti értelemben bevált a kegyvesztetté vált üzletember cégei ellen.
A HírTv több mint 7 milliárd forintos 2014-es árbevétele 2,7 milliárdra zuhant, a még 2015-ben is létező nyeresége eltűnt, sőt 771 millió forint deficitet hozott össze a televízió. A Magyar Nemzet se áll sokkal jobban, a naponta körülbelül 16 ezer példányban eladott újság 762 millió forint veszteséget könyvelt el, miközben az árbevétele megfeleződött 2015-höz képest. A hirdetési bevételek a Nemzet Kft.-nél például 1,2 milliárd forintról 276 millióra estek. A kisebb cégek hasonlóképp jártak: a Heti Válasz vesztesége 114 millió, a Lánchíd Rádióé 102 millió forint.
Némi vigaszt az nyújthat Simicskának, hogy a hirdetési cégei a kormányzati nyomás ellenére jobban állják a sarat. A Publimont például 432 millió forint nyereséget hozott 2016-ban, és ezt a pénzt az eredménytartalékban hagyták. A Simicska-anyacég, a még 1994-ben privatizált viszont Mahir ugyancsak veszteséges lett tavaly, 104 millió forintot volt kénytelen elkönyvelni. Az ok hasonló: a belföldi árbevétele a 2015-ös 1,3 milliárdról 44 millió forintra esett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.