Újabb vezérigazgató távozik a Mediaworkstől
Távozott a Népszabadságot is kiadó, két napja felvásárolt Mediaworks Zrt. megbízott-vezérigazgatói posztjáról Door Tamás – állítja az Index.
Távozott a Népszabadságot is kiadó, két napja felvásárolt Mediaworks Zrt. megbízott-vezérigazgatói posztjáról Door Tamás – állítja az Index.
A Demokrata című hetilap főszerkesztője szerint a Népszabadság munkatársai csak azt kapták, amit korábban ők tettek Bencsikékkel. Rogán Antal helikopterezésével szerinte semmi baj, a közmédiának pedig a kormányt kell szolgálnia. A főszerkesztő szerint objektív sajtó nincs, a tévénézőket pedig értéktelen és értékes rétegekre osztja, utóbbiakhoz sorolja a közmédia közönségét.
Nem létezik a kedves milliárdos, aki pusztán jóindulatból biztosítja majd a kritikus sajtó túlélését, olyan olvasók kellenek, akik hajlandóak fizetni – derült ki azon a konferencián, amelyen a Népszabadság, a Népszava, a Hír Tv és a Mandiner munkatársai is részt vettek.
Tiltakozását fejezte ki a PM a Magyar Idők szerkesztősége előtt akciójával a Mediaworks eladása ellen. Szabó Tímea PM-elnök bojkottra szólította fel a pártokat a Mészáros Lőrinchez és Liszkay Gáborhoz köthető lapokkal szemben. A szerkesztőségből megkapták, hogy kommunistabérencek.
Nem változtat álláspontján Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, akinek Szőcs Géza, a miniszterelnök tanácsadója levélben igyekezett elmagyarázni a sajtószabadság lényegét.
Visszautasítja az Egyesült Államok kormányának újabb, "minden alapot nélkülöző kritikáját" a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Orbán Viktor tanácsadója igyekezett elmagyarázni Orbán Viktor sajtófőnökének, mit is kellene jelentsen a sajtó szabadsága. Hangsúlyozva, hogy a megszüntetett lap számára elfogadhatatlan dolgokat is leírt, Szőcs kijelentette, a szólásszabadság nem arról szól, hogy csak valamely párt vagy újság nézeteivel rokonszenvezünk.
Ahogy Colleen Bell budapesti nagykövet megígérte, állást foglalt a magyar sajtószabadságról az amerikai külügyminisztérium.
Eljárást kezdeményeztek a Népszabadság szerkesztőségének tagjai a Mediaworks Zrt. ellen, megkérdőjelezve a felügyelőbizottság működésének jogszerűségét.
Aggodalomra ad okot "a Népszabadság bezárása", az ellenzéki lap kiadásának felfüggesztése "bizonyos összefüggésben történt", nyilvánvalóan nem pusztán gazdasági döntésről van szó – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.
Tovább fogjuk támogatni a szabad sajtót itt, Magyarországon – mondta a Klubrádiónak adott interjúban az Egyesült Államok magyarországi nagykövete.
Felfüggesztette a 444.hu szerkesztőségének parlamenti akkreditációját a házelnök, a lap újságírói így egyelőre nem dolgozhatnak az épületben.
Összefoglalta a Népszabadság-ügy fejleményeit a keddi Le Monde. A francia napilap szerint az újság ügyében az Európai Bizottság sem tud odahatni, a szerkesztőség és a lap sorsa továbbra is bizonytalan.
Sokezren tüntettek a Szabad sajtó útján az Orbán-rendszer ellen, és a sajtószabadságért. Videósunk ott járt a délutáni eseményen.
Többezer ember vett részt a "Lopják a szabadságom! - Repüljenek!" címmel a Szabad sajtó útján rendezett tüntetésen. Juhász Péter arra szólított fel, hogy bárhol megjelenik Orbán Viktor, fütyüljék ki. Hadházy Ákos kifejtette, minden magyar emberre egymillió forintot jelent az a pénz, amit a mai hatalom ellopott.
A magyarok 87 százalékának fontos, hogy a sajtó szabad és a kormánytól független legyen – derül ki abból a reprezentatív kutatásból, amelyet a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából készített ezer ember megkérdezésével.
Gazdasági okokkal magyarázza Heinrich Pecina a Népszabadság kiadásának felfüggesztését egy osztrák lapnak adott interjúban.
Bár az amerikai nagykövetség nem nevesítette, az időzítés miatt eléggé egyértelmű, hogy a Népszabadság felfüggesztése kapcsán idéztek a szólás- és a sajtószabadságról rendelkező első kiegészítésből.
Orbán Viktor rendszere az autokrácia valamennyi jegyét magán viseli – állítja a HVG e heti számában a világhírű közgazdász, Kornai János, és mintha erre rezonálna minden a magyar közéletben. Ezen a héten például mindaz, ami a Népszabadsággal történt, és amiben nagyon nehéz nem meglátni a kormányt kritizáló orgánumok eltiprását célul kitűző offenzíva újabb momentumát. De persze nem csak ez működik így. Itt az erőltetett alkotmánymódosítás, itt van mindaz, ami Budapesttel történik – erről is olvashat a HVG-ben. Farkas Zoltán szubjektív lapajánlója.
Dalos György Berlinben élő magyar író szerint az újság eltűnése brutálisan átrajzolja a nyilvánosság szerkezetét Magyarországon. Orbán Viktor már csak improvizál – mondta a német lapnak.