Félti a szívét? Így szó szerint kéznél lesz a EKG-vizsgálat
A következő Apple-okosórák valamelyikébe akár már egy komplett szívritmus-monitorozó is bekerülhet.
A következő Apple-okosórák valamelyikébe akár már egy komplett szívritmus-monitorozó is bekerülhet.
Hosszú évtizedeken át zajló filozofálgatás és az elmúlt évek több gyorsan elfelejtett prototípusa után ma már egyértelműen kijelenthetjük: több út is kikristályosodott az egészségmegőrzésben valóban használható okos készülékek terén. Egy magyar fejlesztés a két leggyakoribb halálokot jelentő megbetegedés terén segít időben, otthon diagnózist felállítani. Kipróbáltuk az Egerben összerakott, a világon bárhol hasznos Wiwe-ot.
Nagyrészt magyarok csinálják, de a hazai mellett rögtön az amerikai piacot is meghódítaná az az okosóra, amelynél okosabb létezik, hasznosabb aligha. Egyedül élő idős embereknek fokozottan ajánlott, de bárkinek jól jöhet, aki szeretne még azelőtt jelzést kapni az egészségében hirtelen beálló változásokról, hogy az komoly gondot okozna.
Egy kutatás arra mutatott rá, hogy a diétás üdítők fogyasztása növelheti a demencia és az agyvérzés kockázatát.
A Blikk szerint a Budapesti Operettszínház művésze az autópályán lett rosszul, amikor Szegedről Budapestre tartottak a feleségével. Néhány napig kórházban volt, de még szenteste előtt hazaengedték.
Több mint hetven százalékkal nőtt a cukorbetegek száma Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben, jelenleg hozzávetőleg 772 ezren szenvednek diabéteszben, túlnyomó többségük esetében a túlsúllyal összefüggésbe hozott 2-es típust diagnosztizálják.
Az eszköz két részből áll: egy hordozható mérőműszerből és egy okostelefonhoz vagy tablethez kapcsolható applikációból, és egy algoritmus segítségével segíti diagnosztizálni a stroke-ot és a hirtelen szívmegállást.
Rettenetesen ijesztő, de sajnos igaz. – Ráadásul nem ez az első eset.
Hetekre lebénult, a saját benyelt nyálától tüdőgyulladást kapott a mindössze 44 éves Halász Gábor, miután agytörzsi stroke-ot szenvedett augusztus elején egy borfesztiválon. Iszonyatos pánikroham jött rám, amikor éreztem, nem tudok felkelni és közben azt hallottam: 'te, ez nem a Hoffer Misi a Barátok köztből?'" - mondta.
Nagy veszélyben élnek a magyar orvosok: a túlmunka, a kialvatlanság, a hosszú ügyeletek és legfőképpen a stressz miatt korábban halnak, mint más szakmák képviselői. A 40 év feletti orvosok közül a férfiak harmada, a nők fele nem éri meg a nyugdíjazást. A napokban egy megyei város műtőjében kapott stroke-ot egy sebész, alighogy bezárta a beteg mellkasát.
Egy szegedi gyógytornász, Kalmár Nagy Klára Laura a speciális módszerével segítette Kulka János felépülését már egészen hamar a műtét után. A színész ma már finommozgásokra is képes.
Az áprilisban stroke-ot kapott színész most először szólalt meg betegségével kapcsolatban.
Amerikai kutatók példa nélküli őssejtterápiája sikeresen segített stroke-os betegeket abban, hogy visszanyerjék motorikus funkcióikat és ismét járjanak. A Stroke című amerikai tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányukban a Stanford Egyetem kutatói módosított donorőssejteket fecskendeztek be közvetlenül olyan betegek agyába, akiknek mozgásfunkcióit károsította súlyosan a betegség.
Az asszony lányai számoltak be arról, hogy nagyon hosszú ideig tartott, mire az egyik segélyhívó vonalon felvették a telefont.
Amerikai kutatók szerint ennek okait még vizsgálni kell.
Cunningham, aki negyven éven át volt a The New York Times divatfotósa, 87 esztendős korában, szombaton halt meg, miután stroke-ot kapott és kórházba szállították.
A kutatók eddig nem gondolták, hogy a légszennyezés is ilyen hatással lehet a stroke kockázatára.
A Bors szerint Kulka János felgyógyulása után azt tervezi, hogy fokozatosan lemond színházi szerepeiről, és a zenére, az éneklésre koncentrál majd.
Az agyvérzésen átesett Kulka János már egy bot segítségével önállóan tud sétálni, és úgy tűnik, gyorsan gyógyul.