Újra nyomoznak Assange ellen nemi erőszak ügyében
Egyszer már ejtették az ügyet, most a Wikileaks-alapító angliai őrizetbe vétele után újraindítják.
Egyszer már ejtették az ügyet, most a Wikileaks-alapító angliai őrizetbe vétele után újraindítják.
hvg.hu
Most éppen azért rágtak be, mert a svéd miniszterelnök szerint Magyarországon veszélyben vannak az emberi jogok.
hvg.hu
A felsővezetékes rendszerből a vele kompatibilis járművek elektromos áramot tudnak felvenni.
hvg.hu
Éljen soká Palesztina, taposd el a cionizmust – ismételgették a svéd szociáldemokrata párt ifjúsági szervezetének malmői tagjai május elsejei felvonulásokon. Lett is belőle nagy botrány, s miközben az országos vezetők bocsánatot kértek az antiszemitának tartott nóta miatt, a helyiek kitartanak a mellett, hogy ők nem a zsidókat bántották, csak azt akarják, hogy a palesztinok hazatérhessenek otthonaikba.
hvg.hu
Öt nap alatt kell megtenniük a 300 kilométert kutyaszánnal.
hvg.hu
A külügyminiszter szerint a svéd miniszterelnök "közismerten bevándorláspárti politikus".
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Stefan Löfven svéd miniszterelnök azt mondta, nem tartható tovább, ahogy Magyarország kezeli a migrációt.
hvg.hu
Úgy tűnik, Iránban nagyon ki vannak éhezve az emberek a szexualitással kapcsolatos információkra.
hvg.hu
Az ügyészség most annyit közölt, senkit nem terveznek kihallgatni Magyarországon.
hvg.hu
A baleset körülményeit még vizsgálják, de az biztos, hogy az időjárás nagyon szeles volt.
MTI
2020-tól nem lehet majd 180-nál többel hajtani a Volvo autóival.
MTI
Mozgalmasan telt a hajnal a svédországi Göteborgban, ahol az egyik étteremben mintegy száz ember verekedett össze.
hvg.hu
Az alapszabály szerint ennyi kell, hogy hivatalosan is kérjék a tagok egy párt kizárását az EPP-ből.
hvg.hu
A svéd biztonsági szolgálat (Sapo) szerdán bejelentette: őrizetbe vett egy embert, aki gyaníthatóan Oroszországnak kémkedett.
MTI
Svéd konzervatív pártok indítványt nyújtottak be a Fidesz kizárásáról az Európai Néppártból.
hvg.hu
Megvágta magát a vitrinnel, majd egy kukába dobta a zsákmányt.
MTI
A svéd miniszter asszony okulására és a derék svéd nép javára fog válni – ezzel kommentálta Semjén Zsolt azt, hogy a svédek bekérették a magyar nagykövetet a miniszterelnök-helyettes kijelentése miatt.
hvg.hu
Bekéretik szerdán a svéd külügyminisztériumba a magyar nagykövetet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Annika Strandhäll svéd társadalombiztosítási miniszter irányába tett kijelentései miatt – közölte kedd este Pezhman Fivrin svéd külügyi szóvivő a helyi közszolgálati rádióban. A találkozó szerdán lesz.
hvg.hu
Már a műsor hírére sokan felpisszentek: az RTL kormányellenes törekvése lehet, hogy a külföldre költöző magyarokról készít sorozatot. Az első részben a direkt politikát nem találtuk, nagyon sok elgondolkodtató jelenetet viszont igen.
Terveket szőnek svédországi települések a klímaváltozás okozta tengerszint-emelkedés következményeinek kivédésére – jelentette az SVT svéd köztévé. Egyre valószínűbb, hogy felhúznak egy 21 kilométer hosszú védművet is. Valahol már nem hajlandók biztosítást sem kötni vonatkozó káresetekre.
MTI