szerző:
hvg.hu

A házaspárt börtönbüntetésre ítélte egy bíróság.

Kórházba kellett szállítani azt a 18 hónapos svéd kislányt, akit a szülei vegán étrenden tartottak: kizárólag anyatejet, barnarizst és krumplit kapott. A gyerek alultáplált volt, és csak órákra volt a haláltól, amikor eszméletlenül kórházba szállították még februárban.

A vegán szülőknek bíróság elé kellett állniuk. A bíró a tárgyaláson azt mondta, hogy bár a szülők nem szándékosan ártottak a gyereküknek, a kislány elhúzódó éheztetés miatt került életveszélyes állapotba. Az egyik orvos azt mondta, még soha nem látott gyereket ilyen rossz állapotban.

A gyerekről jelenleg nevelőszülők gondoskodnak, az állapota javul. A szülők egyébként még a gyerek születését sem jelentették a hatóságoknak, mert úgy gondolták, a kislány a világ állampolgára. Nem látta gyerekorvos sem, és sem a súlyát, sem a fejlődését nem követték. A gyerek beoltva sem volt.

A bíróság végül úgy döntött, hogy a szülők elhanyagolták a gyereküket, aki ezért életveszélyes állapotba került. Három hónap börtönre és 60 ezer korona (1,8 millió forint) bírságra ítélték.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csonttá soványodott lovakat foglaltak le Pócsmegyeren

Csonttá soványodott lovakat foglaltak le Pócsmegyeren

Akkora Nürburgring-fan volt egy pár autós, hogy leutánozták a Google Térképen

Akkora Nürburgring-fan volt egy pár autós, hogy leutánozták a Google Térképen

Már a sündisznókra is figyelmeztetnek a brit utakon

Már a sündisznókra is figyelmeztetnek a brit utakon

10 éve fejlesztik titokban a repülőgépet, ami sok mindent megváltoztathat

10 éve fejlesztik titokban a repülőgépet, ami sok mindent megváltoztathat

A Megadeth frontembere bejelentette, hogy torokrákja van

A Megadeth frontembere bejelentette, hogy torokrákja van

"Ne mondd, hogy fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult" – kijött egy új Koncz Zsuzsa-klip

"Ne mondd, hogy fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult" – kijött egy új Koncz Zsuzsa-klip