Ingyenesen megnézhető a Blokád írójának korábbi filmje Kulka Jánossal
A Nemzeti Filmintézet a forradalom emléke előtt tiszteleg azzal, hogy elérhetővé teszi a streamingplatformján A berni követ című filmet és négy másik híres magyar alkotást.
A Nemzeti Filmintézet a forradalom emléke előtt tiszteleg azzal, hogy elérhetővé teszi a streamingplatformján A berni követ című filmet és négy másik híres magyar alkotást.
Régóta tapasztalni a gyermekkori immunizáció csökkenését.
A Nemzeti Filmintézet is emléket állít Törőcsik Marinak.
A jelek szerint még bőven van mit csiszolni a Facebook hirdetési feltételein, a platformon ugyanis továbbra is fut olyan hirdetés, ami a kiskapukat kihasználva az oltásellenesség mellett kampányol.
Az egyik gyermek valószínűleg az édesanyjától kapta el a betegséget okozó baktériumot.
Azt a bizonyos Nagy Ötvenhatos Mozit még hatvan év távlatából sem sikerült összehoznia a magyar filmiparnak, de a forradalom hatásait még bőven a szocializmus idején elkezdték fejtegetni filmeseink. Gothárral, Bereményivel vagy Mészáros Mártával azonban nem szakadt meg a hagyomány, még a kétezer-tízes években is akadt érvényes 56-os film.
Ki hamisított jeggyel, ki a zenekarával, ki lopott autóval indult "a Nyugatra" a magyar filmtörténet klasszikusaiban. Vagy végül el sem indultak, és még az utolsó pillanatban visszafordultak, vagy hagyták az egészet, mégpedig a legtöbbször – ahogy az lenni szokott – egy nő miatt. A magyar filmek legjobb dumái általában a Nyugathoz kötődnek. Vigyázat, szállóigék tömkelege következik.
Aki megkapta a korának megfelelő védőoltást, annak nem kell aggódnia a pilisszentlászlói iskolában igazolt szamárköhögés-járvány miatt - közölte Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának vezetője szombaton.
Az utóbbi fél évszázad legsúlyosabb szamárköhögés-járványa van kialakulóban az Egyesült Államokban, ahol mostanra 18 ezerre nőtt a megbetegedések száma. Az amerikai járványmegelőzési és ellenőrzési központ adatai szerint Washington és Wisconsin államban a legrosszabb a helyzet: mindkét helyen több mint 3 ezer esetet jegyeztek fel. Washington államban április óta megháromszorozódott a kórral fertőzöttek száma.
Akár évi 80-90 ezer ember halálát is okozhatná még ma is a diftéria, a szamárköhögés vagy éppen a mumpsz, ha az oltások nem védenének ellenük. Mégis folyamatos riogatásokkal találja szembe magát az ember. Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba.