#szankció

Fehéroroszország egy kis tisztás lett az európai légiforgalom sűrű erdejében
 

Fehéroroszország egy kis tisztás lett az európai légiforgalom sűrű erdejében

Sorra jelentik be az európai légitársaságok, hogy gépeik kikerülik Fehéroroszország légterét, s már látszik annak a hatása is, hogy az EU-tagállamok kitiltják az unió területéről a Belaviát, a volt szovjet tagköztársaság nemzeti légiközlekedési vállalatát. A bojkott oka, hogy a fehérorosz hatóságok vasárnap – egy hamis bombariadóra hivatkozva – leszállásra kényszerítették a Ryanair Vilniusba tartó gépét és őrizetbe vették a fedélzeten tartózkodó ellenzékit, Raman Prataszevicset.

hvg.hu hvg.hu







A gyilkos kábítószerrel kereskedők nyerhetnek az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban
 

A gyilkos kábítószerrel kereskedők nyerhetnek az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban

A heroinnál ötvenszer gyilkosabb fentanil 47 500 amerikai polgárral végzett 2017-ben. Trump elnök ezért személyesen kérte meg Hszi Csin-pinget: tiltsa meg a mesterséges ópiumkészítmény árusítását és exportját. A kínaiak május elsejétől ezt meg is tették – nyilatkozta a pekingi külügy szóvivője a Reuters tudósítójának. De vajon valóban betartják-e az ígéretüket, ha a kereskedelmi háborúskodás elfajul?

Lengyel Miklós Lengyel Miklós






 

"A fehérorosz megoldást nem lehet csak szankciókra alapozni"

Szankciókon kívül alternatívát is kell kínálni a fehérorosz népnek, hogy szorosabb együttműködést akarjon az Európai Unióval, ellenkező esetben csak Oroszország felé tolnák őket – mondta a hvg.hu-nak Paweł Jabłoński lengyel külügyminiszter-helyettes. A politikus úgy véli, Magyarország és Lengyelország nagy sikert könyvelt el a költségvetésről szóló uniós csúcson, de arra egyelőre nem lát esélyt, hogy leállítsák a hetes cikkely szerinti eljárásokat. A külügyminiszer-helyettes Budapesten nyilatkozott újságíróknak.


Megtalálta a Huawei a YouTube utódját
 

Megtalálta a Huawei a YouTube utódját

Együttműködési megállapodást írt alá a Huawei és a világ második legnagyobb videómegosztójaként számontartott Dailymotion. Így a YouTube app nélkül maradt Huawei telefonokra ezután gyárilag rákerülhet a népszerű alternatíva. Kérdés, van-e élet a YouTube-on kívül, illetve hogy mennyire könnyű oda átszoktatni a felhasználókat.

hvg.hu hvg.hu




Trump keményen lecsapatott Észak-Koreára
 

Trump keményen lecsapatott Észak-Koreára

Újabb szankciókat szavazott meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken Észak-Koreával szemben, a büntető intézkedéseket az amerikai elnök javasolta. A 15 tagú tanács egyhangú döntést hozott, Kína egyetértésével.

MTI MTI