Ugyanannyi vagyona van a magyarok leggazdagabb 1 százalékának, mint a legszegényebb 90-nek
Egyre több pénz van 2010 óta az ország leggazdagabb egy százalékánál.
Egyre több pénz van 2010 óta az ország leggazdagabb egy százalékánál.
hvg.hu
Az Egyensúly Intézet kutatásai alapján azt lehet mondani, hogy van mód javítani a szegények helyzetén. Szerzőnk publicisztikájában a probléma forrását egy, a szegénységnek súlyosan kitett csoport, a gondnokság alatt állók helyzetén keresztül vizsgálja.
Marek Bertram
A magyar háztartásoknál csak a bolgárok fogyasztanak kevesebbet. A GDP egy részét elviszik a külföldiek, a megmaradó nemzeti összjövedelemből pedig kevés kerül a háztartásokhoz, és sok a vállalkozásokhoz és az államhoz.
hvg.hu
A legtöbb idős, beteg ember már nem képes rá, hogy rendszeresen és alaposan kitakarítsa az otthonát. Különösen, ha rokonok nincsenek a közelben. Ezt ismerte fel egy magyar vállalkozás, a Takarító Kommandó, amely tevékenysége részeként egyedülálló rászorulóknak segít rendbe tenni a lakását – jótékonyságból.
hvg.hu
Amerikai kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy vajon a proaktív (azaz előre, hosszú távban gondolkodó) pénzügyi döntések és elképzelések hatással lehetnek-e az egészségre és a halálozás kockázatára.
HVG
A lakosságnak kevesebb mint a harmada tudna gond nélkül kifizetni egy 100 ezer forintos váratlan kiadást.
hvg.hu
A Krisna egyház minden hétköznap napi 3000 adag étellel segíti a rászorulókat, karácsonykor pedig külön ételosztásokat is szerveznek.
MTI
MTI
hvg.hu
Még a régiós országok többségében is érdemben jobb a helyzet a magyarnál. HVG-ténytár.
HVG
Óriásit nőtt a különbség nem csak a gazdagok és a szegények, hanem a gazdagok és a középosztály között is 2022-ben. A szegénységi mutatók hosszú évek után először romlottak, és a legvagyonosabbakat kivéve senki nem érzi úgy, hogy eleget keresne a tisztes megélhetéshez - olvasható a KSH frissen közzétett gyűjtésében.
Sztojcsev Iván
A héten bejelentették: a csok plusszal akár 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitel is kapható, de emellett megmarad a falusi csok is, sőt a babaváró támogatást is felvehetjük ezek mellé. Persze, a lakosság közel felének, akik semennyit sem tudnak félretenni a havi fizetésükből, ez nem sokat segít. Bár az alapkamaton is csökkentett a jegybank, messze van még a piaci hitelezés beindulásához szükséges szintektől. Lesz viszont új napelempályázat, miközben egyre aggasztóbb az orosz gáz- és nukleáris függőség. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank három évenként az Egyesült Államokon kívül rendezi meg közgyűlését: Afrikában utoljára 50 éve volt ilyen. Akkor Kenyában, most Marokkóban, Marrakesh városában találkoznak egymással a világ pénzügyminiszterei és jegybank elnökei.
Lengyel Miklós
Tartozásrendezés helyett a legszegényebb háztartások fokozódó eladósodása az ingatlanárverések következménye Magyarországon – derül ki egy friss tanulmányból.
Száz magyarból öten, a legszegényebb rétegekben tizenhatan nem engedhetik meg maguknak, hogy internetelérésre költsenek. Ezzel az aránnyal Magyarország a harmadik helyen áll a uniós digitális szegénységi listán.
hvg.hu
Magyarországon csökkent az elmúlt tíz évben az egyik legnagyobb arányban a népesség az Európai Unióban. Bár többen költöztek Magyarországra, mint amennyien elvándoroltak, a természetes fogyás mintegy 4 százalékos volt 2012 és 2022 között.
hvg.hu
A magyar lakosság 58 százaléka nem tud lépést tartani a drágulással, 27 százaléka körülbelül a víz felszínén tartja magát, a helyzetüket javítók között pedig van egy 3 százalékos krém - írja a G7 gazdasági lap a Reacty Digital reprezentatív felmérésére hivatkozva.
hvg.hu
Az állam a lakástámogatásokkal a gazdagabbakat és a középosztályt segíti, azok magukra maradnak, akik a szegénységből próbálnak kitörni. A Habitat for Humanity mutatta be, hogyan dolgoznak és milyen kihívásokkal szembesülnek azok, akik a szegények lakhatási problémáin segítenének.
Sztojcsev Iván
Le kell venni a cégek válláról a terhet, hogy az egyre nagyobb bérigények miatt kelljen árakat emelniük – javasolta Huw Pill, aki ezzel valószínűleg nem fogja elnyerni a Társadalmi Igazságosság 2023 különdíjat.
hvg.hu
A költők, írók, fotósok műveiből összeállított Körbejárás a Jurányi Házban tekinthető meg április 24-én.
HVG
A Gettómilliomos című film ihlette meg azt az indiai művészt, aki a mesterséges intelligencia segítségével készített portréképeket a világ – nyomornegyedben élő – leggazdagabb embereiről.
hvg.hu
Putyin Shakespeare tollára való démonokkal küszködik. Kijevben járt a Financial Times vezető külpolitikai elemzője. A Le Monde tudósítója megnézte, hogy élnek az emberek Abaújkéren. Válogatás a világsajtó írásaiból.
hvg360