Az egyenlősítő újraelosztás nem „rákosista elmebaj”
Válasz Seres Lászlónak.
A 2014-es választási évben 70 328 forint volt a szegénységi küszöb havi összege Magyarországon az egyszemélyes háztartásokban. A két felnőtt és két gyermek alkotta családokban a jövedelmük alapján azok számítottak ugyanakkor szegénynek, akiknek a háztartásában a bevételek havi összege nem volt több 147 690 forintnál – derül ki a Magyar statisztikai évkönyv, 2015 című kiadványból.
Nem jött össze Kelet-Magyarországon a közbeszerzési eljárás, amit a rászorulókat támogató operatív programra írtak ki. A régióban emiatt egy hajléktalan sem kap ételt az uniós keretből. Új pályázat leghamarabb egy hónap múlva várható.
Új, A szegénységről méltósággal című kezdeményezése keretén belül sajtódíjat adott át a Magyar Szegénységellenes Hálózat / HAPN hétfő este. Az eseményen a hvg.hu újságírója, Windisch Judit munkáját is elismerték.
Az európai átlag 16 százalék, a magyar arány az ötödik legmagasabb a kontinensen. Az elmúlt húsz év energiahatékonysági felújításai a vizesedés problémájával nem kellő mértékben foglalkoztak – állapította meg egy német kutatóintézet.
A fűtési légszennyezés több mint 70 százalékának nem a szegénység az oka, hanem az ismerethiány, a felelőtlenség, a nemtörődömség.
Európa középmezőnyébe került Magyarország a listán, ahol azt mérték, mennyire egyenlően részesül a társadalom minden tagja a gazdasági fejlődésből.
A legszegényebbek helyzete még annál is rosszabb, mint ahogy eddig gondoltuk, nyolc dollármilliárdosnak van összesen annyi pénze, mint a Föld szegényebb felének.
A 43 éves, mosonmagyaróvári B. Zsolt szándékosan intézte úgy a rablást, hogy lebukjon. Nem ez volt az első eset, hogy börtönbe akart kerülni.
A rendszerváltás óta folyamatosan, szinte visszaesés nélkül nő a hajléktalanok, a népkonyhára szorulók száma – derül ki a HVG hetilap cikkéből.
Az erdő tulajdonosa visszakapta a fát, amit a 46 éves nő egyedül képes volt ellopni.
José Silva, a 42 éves madridi hajléktalan vacsorázni megy, pedig egy cent sincs a zsebében. „A Robin Hood étterembe megyek” - mondja az AFP vele tartó tudósítójának. „Az ebédért, ugyanott, még fizettem 11 eurót, de a vacsora már ingyen jár” – magyarázza a pénzügyi konstrukciót.
Ki mondja meg, ki nem való a többi közé? És mikor térhet vissza?
Persze, az ember azt kérdi, miért nem nyilvánítja ki Jézus a dühét is? Nem látja a szegények pénzén luxusautókban parádézó püspököt, a hatalomhoz törleszkedő hivatásos hazudozókat, az evangéliumot kurzussá lefokozó istentelenek gyülekezetét?
Az ENSZ ünnepélyes fogadalmat tett 2011-ben az Isztambulban tartott fejlesztési konferencián: 2020-ra a felére csökkentik a legkevésbé fejlett országok számát, vagyis 48-ról 24-re. Azóta öt év telt el, és most már biztosra vehető, hogy nem sikerül elérni a kitűzött célt.
A nyolcéves fiú iskolai feladatot teljesített a Jézuskának írt levéllel, amelyben fájdalmas részletekkel tárja fel, milyenek lehetnek a hétköznapok egy mélyszegénységben élő kisgyerek számára. A Blikk szerint jól halad a gyűjtés, a családot ugyanakkor sokan támadják.
Napok óta kering egy szívszorító levél az interneten, amit a 8 éves Alex írt a Jézuskának arról, hogy vajat és meleget kér karácsonyra. A család hiába kapott rengeteg felajánlást azóta, a történet mára bizonyos szempontból még szomorúbbá vált.
Nem lettek elégedettek az életükkel a magyarok, pedig több pénzből tudnak gazdálkodni, mint eddig. A helyzet így sem rózsás.
Majmoknál figyelték meg a kutatók, hogy akik alacsony státusszal rendelkeztek a közösségben, azoknak az immunrendszere is gyengébb lett.