Koronavírus: hét magyar kérte, menekítsék ki őket Kínából
Azonban egyelőre a kínaiak nem engedélyezték a segítő francia gép berepülését.
Azonban egyelőre a kínaiak nem engedélyezték a segítő francia gép berepülését.
T. R.
Szaúd-Arábia olajnagyhatalom. Magyarország nem.
hvg.hu
Szijjártó Péter azt közölte, hogy egyelőre nincs ok rendkívüli intézkedésre.
MTI
A Magyar Honvédség tavaly év végén tömbösítve küldte meg a hvg.hu-nak, hogy az állami vezetők közül kik és hova utaztak a honvédségi repülőgépekkel, ezért egyesével kikértük az adatokat a minisztériumoktól illetve a Köztársasági Elnöki Hivataltól. A Miniszterelnökség nem tudja, Orbán hova repült, a külügy húzza az időt, az Áder Jánosra és Pintér Sándorra vonatkozó adatokat viszont megkaptuk.
Oroszi Babett
A hír nem új, Szijjártó Péter már 2018-ban beszélt erről. Most újra szóba került.
hvg.hu
Méghozzá számos ponton. A külügyminiszter szerint India „szuperhatalomként érdekelt Magyarország sikerében.”
hvg.hu
A külügyminiszter szerint Makaó nagyra értékeli, hogy Magyarország nem szól bele a terület belső berendezkedésébe, illetve Kínához fűződő kapcsolatába.
hvg.hu
A külügyminisztérium szerint sem Szijjártó Péter, sem a tárca más tisztviselője nem működött együtt a Cambridge Analyticával. Szijjártónak sosem volt hivatalos találkozója a cég képviselőivel.
A cirkusz nemzeti kincs a miniszter szerint.
hvg.hu
A nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a cég 2016-ban találkozni szeretett volna a magyar külügyminiszterrel.
hvg.hu
Hárommal több nagyberuházásról állapodtak meg 2019-ben, mint egy évvel korábban. Ez új rekord, egyben az első alkalom, hogy 100 fölé került a szám.
MTI
MTI
hvg.hu
A váltás Habony Árpád visszatérését alapozhatja meg.
hvg.hu
Akár a NASA-hoz, akár a Roszkoszmoszhoz jelentkezne űrhajósnak, mese nincs: oroszul tudni kell. Ha alacsony termetű, inkább az oroszoknál felvételizzen, ha viszont nem ért a vírusirtókhoz, akkor inkább az amerikaiaknál érdemes kopogtatni.
A külügyminiszter ismét hangsúlyozta, hogy Magyarország tagja akar lenni egy erős közösségnek.
hvg.hu
Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.
T. R.
A hajóbalesetben 28-an vesztették életüket, egy holttest máig nem került elő.
hvg.hu
Nem hajlandó a Magyar Honvédség elárulni a részletes adatokat arról, hogy melyik állami vezetőt hova utaztatták a “nem kormánygép” repülőgépekkel, csak egy összesített listát adtak ki a hvg.hu-nak. A részletes költségekről ugyanígy titkolóznak, azt viszont megtudtuk, hogy a legolcsóbb út 1,2 millió forintba, míg a legdrágább 28,6 millióba került.
Oroszi Babett
A magyar-orosz űregyüttműködésről beszélnek majd a Roszkoszmosz vezetőjével a pénteki találkozón.
hvg.hu
A magyar Eximbank 1,2 milliárd dolláros hitelkeretet hozott létre magyar-japán vállalati együttműködések finanszírozására. A két ország kormánya több pénzügyi megállapodást ír alá Tokióban. Egy japán egyetemen magyar lektorátust hoznak létre. A magyar egyetemeken jelenleg 600 japán tanul, 400-an orvosnak.
hvg.hu