#székhely




Budapest lesz a székhelye a volt KGST-banknak
 

Budapest lesz a székhelye a volt KGST-banknak

A Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) székhelye a magyar fővárosba költözik – közölte Varga Mihály. A pénzintézet kormányzótanácsa december 4-i ülésén egyhangúlag szavazott, 2019 végén érkeznek – és velük együtt jönnek a bevonható nemzetközi források.

hvg.hu hvg.hu




A NAV miatt ne költöztesse cégét, úgyis utolérik
 

A NAV miatt ne költöztesse cégét, úgyis utolérik

Sok vidéki nagyváros adóhivatalában szokásos eljárás, hogy mindig ugyanazokat a cégeket és magánszemélyeket vizsgálják újból és újból. Emiatt sok cég úgy dönt, hogy megváltoztatja székhelyét, de az adóhatóság résen volt, és új intézkedést vezetett be.

hvg.hu hvg.hu

Napi Gazdaság: Az adócsomagon át fognák meg a külföldre költöző tévéket
 

Napi Gazdaság: Az adócsomagon át fognák meg a külföldre költöző tévéket

A médiapiac szereplőinek is lényeges lehet a jövő évi adócsomag, amelyben a Napi Gazdaság értesülési szerint a terjesztési díjak ügyéről is rendelkeznek majd. Az indítvány egyik passzusa megakadályozná, hogy magyarországi terjesztési díjat kérjenek olyan, úgynevezett jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltatók, amelyek külföldre költöztetik a székhelyüket.

hvg.hu hvg.hu


A cégek több mint harmada tett a jogszabályi kötelezettségére
 

A cégek több mint harmada tett a jogszabályi kötelezettségére

A vállalkozások több mint harmada a füle botját sem mozdította meg a február elsejei határidejóő adatközlési kötelezettségének. Összesen mintegy 230 ezer cég mulasztotta el határidőre benyújtani társasági szerződésének jogszabályban előírt adatmódosításait. Százezertől tízmillióig terjedő bírságot kaphatnak.

hvg.hu hvg.hu

Rossz a karmája a Nyírpalota úti cégalapításnak
 

Rossz a karmája a Nyírpalota úti cégalapításnak

Érdekesen ismétlődnek a székhely-címek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által nemrég közzétett - a legnagyobb adóhátralékot felhalmozó "ügyfelek" - listáján. A budapesti Bokor utca és Nyírpalota út "elátkozott" helynek tűnhet.

hvg.hu hvg.hu

Tízezrekbe kerül a cégeknek az állami rendcsinálás
 

Tízezrekbe kerül a cégeknek az állami rendcsinálás

Százezres nagyságrendben kényszerítheti változtatásokra a törvény a cégeket, és a határidő vészesen fogy. A teendők még tavasszal léptek életbe, de jövő februárig kell elvégezni őket. Rendezni kell a székhely, a telephely, a tagok és a kézbesítő státuszát, de a jogszabályba sikerült azt is belefűzni, hogy például a magántulajdonban lévő Állami Nyomda is változtassa meg a nevét. Az ügy pár tízezerbe is belekerülhet.

hvg.hu hvg.hu

Kövér nem megy át a Sándor-palotába
 

Kövér nem megy át a Sándor-palotába

Nem teszi át székhelyét az Országházból az elnöki hivatalnak otthont adó Sándor-palotába Kövér László, aki az új államfő megválasztásáig ellátja a köztársasági elnöki feladatokat – mondta kedden az Országgyűlés sajtófőnöke. Altorjai Anita hozzátette, hogy Kövér László jövedelme sem változik.

MTI MTI

Felszámolta damaszkuszi székhelyét a Hamász
 

Felszámolta damaszkuszi székhelyét a Hamász

Háled Mesaal, a palesztin Hamász mozgalom vezetője lényegében felszámolta eddigi székhelyét Szíriában, ahol a népi felkelés mára több ezer halálos áldozatot követelt - jelentette a The New York Times.

MTI MTI


Észak-koreai matrózokat keresnek Kína partjainál
 

Észak-koreai matrózokat keresnek Kína partjainál

Kilenc észak-koreai matrózt még mindig eltűntként tartanak nyilván, kettőt holtan megtaláltak, miután panamai felségjelű teherhajójuk elsüllyedt a kelet-kínai Csingtao (Qingdao) város partjaihoz közel - tájékoztatott a helyi tengerészeti biztonsági hivatal illetékese kedden.

MTI MTI

Rászáll az adóhatóság a székhelyet váltó cégekre is
 

Rászáll az adóhatóság a székhelyet váltó cégekre is

A székhelyet váltó és valamely más címen nem létező irodát alapító vállakozásokra száll rá az adóhatóság, mivel tapasztalataik szerint a cégek jellemzően olyan budapesti, vagy Pest megyei székhelyekre jelentkeznek át, amely címen többé nem elérhetők az adóhatóság és a hitelezőik számára.

MTI MTI

Jogi mizéria a székhelyszolgáltatásnál
 

Jogi mizéria a székhelyszolgáltatásnál

A társasági nyereségadókulcs lecsökkentése kedvező adókörnyezet teremt azon külföldi vállalatok számára is, amelyek adótervezési céllal kívánnak letelepedni Magyarországon. A székhelyszolgáltatás szabályozása hézagos, ami jogbizonytalanságot okozhat.

hvg.hu hvg.hu