Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Paul Polman vezérigazgató szerint döntésükbe nagy szerepe volt annak, hogy Hollandiában hamarosan eltörlik majd az osztalékadót.
Rotterdamba helyezi székhelyét az Unilever, a londoni központ pedig visszalép a rangsorban – jelentette be a brit-holland élelmiszeripari és vegyipari konszern csütörtökön.
Az egyebek mellett Dove szappanokat, Axe dezodorokat és Lipton teákat forgalmazó konszern, a harmadik legnagyobb brit vállalat megtartja londoni központját is, de a rangsorban a rotterdami mögé lépteti vissza.
A két önálló jogi személyre, a holland Unilever N.V. és brit Unilever Plc cégekre épülő anyavállalati struktúrát az amerikai Kraft Heinz konszern által indított 143 milliárd dolláros akvizíciós kísérlet után vette felülvizsgálat alá az Unilever. A választás elsősorban azért esett Rotterdamra, mert a holland törvények nagyobb védelmet biztosítanak az ellenséges akvizíciós kísérletekkel szemben.
A konszern az új rend szerint négy helyett három divízióra oszlik és ebből kettőnek az irányítását látja el London, a konszern központja azonban Rotterdam lesz. A kozmetikai és higiéniai cikkekkel (Beauty and Personal Care) foglalkozó divízió és a háztartási vegyipari (Home Care) divízió központja Londonban lesz, az élelmiszeripari divízió (Foods and Refreshments) központja pedig Rotterdamban.
Az Unilever-részvény jegyzése az új struktúrában is megmarad a londoni, az amszterdami és a New York-i tőzsdéken.
A konszern vezérigazgatója Paul Polman hangsúlyozta, hogy a költözés nem függ össze a Brexittel.
"A döntés a következő harminc-negyven évről szól, és nem lehet napi politikai kérdésekkel összefüggésbe hozni" – nyilatkozta egy holland tévécsatornának. Jelezte ugyanakkor, hogy a döntésben nagy szerepe volt az osztalékadó tervezett hollandiai eltörlésének is. Közölte: a szervezeti változás nem lesz hatással a 7300 brit és 3100 hollandiai alkalmazott munkahelyére.
A holland jobbközép kormány az osztalékadó eltörlésével a nemzetközi nagyvállalatok számára kívánja vonzóbbá tenni az országot. Az adó eltörlése azonban 1,4 milliárd euró bevételtől fosztaná meg a költségvetést és ezért a parlamenti ellenzék heves ellenállásába ütközik.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.