Európába jött a teljesen új hibrid Honda Civic
Az első autókat az ígéretek szerint idén ősszel vehetik át a megrendelők.
Az első autókat az ígéretek szerint idén ősszel vehetik át a megrendelők.
A S-Cross és a Vitara ára is közel félmillió forinttal emelkedik.
A színtiszta vezetési élményt ezúttal automata váltó és turbófeltöltő sem befolyásolja.
Ilyen négykarikás sportos luxusautó garantáltan ritkán jön szembe velünk az utakon, és most akár le is csaphatunk erre a példányra.
A 80-as években nem nagyon létezett ennél sportosabb szedán.
A három évtizedes kor nem igazán látszik meg az első hazai gyártású Opel Astrán, ami nem csoda, mert eddig kevesebb mint 1000 kilométert hagyott maga mögött. Üléspróbát tettünk a történelmi jelentőségű Astra F-ben, melynek vezetésére Antall József egykoron előre gyakorolt.
Az ős Countach utolsó példánya nem eladó, a Lamborghini gyár tulajdonát képezi.
Az AvtoVAZ felvarrta a 2014-ben bemutatott kompakt modell ráncait.
A japán kompaktot egy 90 lóerős szívó benzinmotor mozgatja.
A Mercedes 190 E 2.5-16 Evolution II ára mostanság rakétaként tart az ég felé.
Teteje egyáltalán nincs ennek az apró közúti rakétának, melyből a 90-es évek végén igen kevés példány készült.
Ez a szalonállapotú régi Zsiguli egyenesen a 70-es évek elejére repít vissza bennünket.
A parancsnoki UAZ még a Lada Nivánál is hosszabb életútra tekinthet vissza.
Ezek az olasz sportkocsik kivételesen nem vörös vagy sárga fényezéssel hódítanak.
A legendás F1 világbajnok több 10 ezer kilométeren át hajtotta egykoron ezt a roadstert.
Érkezőben a japán gyártó vérfrissítésen átesett kompakt modellje.
Alig 550 kilogramm a tömege, 1,1 literes motorja pedig egészen 8500-ig elforgatható.
A külső megjelenése és az utastere nem változott, ellenben a hajtáslánca teljesen megújult a Vitarának, melynek ára most először karcolja meg a lélektani 10 millió forintos határt. Meghajtottuk a gyengébb, lassabb és kevesebbet fogyasztó új Suzukit.
Az elsősorban városi használatra szánt új modell sokkal halkabb dízel riválisainál, és LPG, valamint CNG verzióban is elérhető. Testközelből ismerkedtünk meg az új Piaggio Porter NP6-tal, melyben a sofőr konkrétan a motor felett foglal helyet.
Az egyszer már elbúcsúzott Aventador a kigyulladt tengerjáró hajó miatt térhet vissza a gyártásba.