Jövő héten temetik Térey Jánost
A gyászoló család azt kéri, hogy a búcsúzók egy szál virággal róják le kegyeletüket a sírnál, és mindazt, amit koszorúra költenének, ajánlják fel az özvegynek és két kisfiának.
A gyászoló család azt kéri, hogy a búcsúzók egy szál virággal róják le kegyeletüket a sírnál, és mindazt, amit koszorúra költenének, ajánlják fel az özvegynek és két kisfiának.
Négy dél-koreai áldozat hamvait már hazaszállították, két áldozatnak a temetését is megtartották.
Szülővárosában temetik hétfő délelőtt José Antonio Reyest, az Arsenal és a Sevilla korábbi futballistáját, aki szombaton hunyt el autóbalesetben. Vasárnap nevelőegyesülete, a spanyol Sevilla stadionjában volt játékostársak, illetve szurkolók ezrei vettek végső búcsút tőle.
A repertoáron lévő darabok közül az Elnöknők futott legrégebben, megelőzve ezzel a Portugált, ami 2018 őszén, 20 év után került le műsorról.
A legendás versenyző 70 éves korában hunyt el, ma kísérik utolsó útjára. A ceremóniára több ezer embert várnak.
Az amerikai államok közül elsőként Washingtonban engedélyezték az elhunytak komposztálását a hamvasztások és a koporsós temetések "környezeti ártalmainak csökkentésére".
Annette Wilkin a brit uralkodó egyik leghűségesebb beosztottja volt, szinte családtagként kezelték a 45 évig szolgáló házvezetőnőt.
Szerdán lesz a háromszoros Forma-1-es világbajnok temetése.
Az állandó internetes jelenlét kitolja a tartalommegosztás erkölcsi határait – többek közt ez derül ki a Huawei új kutatásából. A válaszadók szerint nem minden téma tabu, a temetés és szülőszobából való “bejelentkezés” például jöhet, a szakítás dokumentálása ugyanakkor már nem mindenkinek fér bele.
A 96 éves Menáhem Mendel Taub Izrael egyik legismertebb vallási vezetője volt.
Az idős férfit Erdogan korábban a kurd párttal való jó viszonyáért kritizálta. Épp egy, a kurd terrorszervezet elleni harcban elesett katonák temetésén történt az incidens.
Több ezren gyűltek össze a temetőhöz vezető utcákon, így tisztelegve a nemrég elhunyt énekes, Keith Flint előtt.
Eltemették Baló György szerkesztő-műsorvezetőt, a búcsúbeszédet Braun Róbert mondta.
A tervek szerint borlovagok állnak majd díszőrséget Koós János koporsója mellett.
A művészt a Farkasréti temetőben helyezik végső nyughelyére.
A Kossuth- és József Attila-díjas írótól, költőtől, a nemzet művészétől a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztak.
A Kossuth- és József Attila-díjas írótól, költőtől, a nemzet művészétől a Fiumei úti Nemzeti Sírkert ravatalozójában, Budapesten vesznek búcsút.
A család kérése volt, hogy a hegedűművész zenéjére búcsúztassák a január 20-án elhunyt producert.
Andy Vajna hosszú betegség után január 20-án halt meg. Budapesten már korábban eltemették, majd felesége, Vajna Tímea Amerikába is vitt hamvaiból.