Vajna Tímea elindult Los Angelesbe Andy Vajna hamvaival
Legalábbis erre lehet következtetni az Instagram-sztorijából.
Legalábbis erre lehet következtetni az Instagram-sztorijából.
Andy Vajna özvegye nyilvánosságra hozta a temetésen elmondott beszédének részletét.
Vajna Tímea a Facebookon osztotta meg Arnold Schwarzenegger gyászbeszédét Andy Vajna temetésén.
Vajnának köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk, mondta el Rogán Antal kabinetminiszter a producer temetésén.
Eltemették a január 20-án elhunyt filmügyi kormánybiztost. Videón, ahogy a szertartás végén távozott Orbán Viktor és Arnold Schwarzenegger.
Most temették a január 20-án elhunyt filmügyi kormánybiztost. Rogán Antal és Arnold Schwarzenegger mondott beszédet. A szertartás végén a gyászolók egy szál virággal rótták le kegyeletüket Vajna urnája előtt.
A színészlegenda Andy Vajna temetésén vesz részt, és mond beszédet. Arról beszélt az RTL Klubnak, Vajna élete példázta, milyen élete lehet Amerikában egy bevándorlónak.
A Blikk szerint találtak egy alkalmasabb helyet a Fiumei úti sírkertben.
Eddig soha nem látott snitteket tett közzé a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum a „Filmhíradók 100 éve” sorozatban Ady Endre temetéséről, mely 1919. január 29-én volt.
A család kérésére a temetés részletei sem nyilvánosak.
A Blikk úgy tudja, a színész ismét Budapestre jön.
A szülők a második gyereküket vesztették el az egész világot megindító baleset következtében.
A zalaegerszegi tolvaj a szertartásra érkező gyászolók autói közül kettőt is feltört. A rendőrök elfogták a 33 éves férfit.
A kormány saját halottjának tekinti a vasárnap elhunyt filmügyi kormánybiztost.
Gulyás Gergely a Kormányinfón arról beszélt, Andy Vajnát a kormány saját halottjának tekinti.
Lapinformációk szerint a gyászszertartásról elsősorban az özvegye dönthet.
Úgy vélik, Pawel Adamowicz a legutóbbi helyhatósági választásokon egyértelmű győzelmet aratott.
Keith Casst prosztatarákkal diagnosztizálták évekkel ezelőtt, szinte rögtön eldöntötte, hogy jótékonykodni kezd.
A néhai elnök földi maradványait vonattal szállították a végső nyughelyére.
Nem hívtak állam- és kormányfőket, de ha részt kívántak venni, mehettek a gyászszertartásra. Orbán nem ment – derül ki a miniszterelnök sajtósától kapott válaszból.