Mészáros cége 900 milliós megbízást nyert a MÁV-tól
A 4iG nyerte az állami vasúttársaság INKA2 projektjének informatikai tenderét.
A 4iG nyerte az állami vasúttársaság INKA2 projektjének informatikai tenderét.
Eredetileg 540 milliót terveztek elkölteni az egészségügyi szolgáltatásra, de ez végül 523,9 millióból meglett.
Magyarországon soha nem látott mennyiségben rendelt tavasszal a MÁV jegykiadó automatákat, a tender után azonban a Közbeszerzési Döntőbizottság 8 millió forintra bírságolta a vasúttársaságot. A nyertes viszont marad, nemsokára szerződést is kötnek – de nem azokra az automatákra, melyekről a kiírás szólt.
Közbeszerzést írtak ki a közszolgálati csatornák hatásának és a vele kapcsolatos vélemények vizsgálatára.
Székesfehérváron építhet multifunkciós csarnokot az Orbán Viktort is reptető Garancsi István cége. A munkát 25,7 milliárdért vállalták.
A meghirdetett tenderen a Porsche Hungária és a Volvo Hungária nyert.
A 4 megállós hosszabbítást már lassan három évtizede szeretnék. Most 3 milliárdért meg is tervezik. A megvalósulás időpontjáról azonban még mindig nem esett szó.
A kormány még márciusban jelentette be, hogy január 1-jétől minden kisgyermeket beoltanak a Nemzeti immunizációs program keretében, a vakcinatendert július végéig kellett volna kiírni.
Három tendert is nyert ugyanaz a cég, ráadásul igen furcsa körülmények között akkor, amikor Domokos László ÁSZ-elnök még a Békés Megyei Önkormányzat elnöke volt.
130 millióval kerül többe a Bugyi nagyközségre meghirdetett szennyvíztisztító telep és csatornahálózat fejlesztése a becsültnél, a tendert Mészáros Lőrinc nyerte.
A cég sikerre született, hároméves működése alatt eddigi 15 pályázatából tizenhármat meg is nyert. Kettő értéktelenebbet bukott csak el.
Egy olyan budapesti vállalat futott be a közbeszerzésen, amelynek szinte semmilyen ilyen jellegű tapasztalata nincs.
Az ellenzéki párt szerint bűncselekményre utalnak az internetre kikerült fotók: egy új szerelvényekről szóló tenderen az orosz gyártó el sem indulhatott volna.
Újabb állami megbízásokat nyert el Szíjj László cége.
Összesen 375 berendezést rendelhetnek, valamint opcionálisan még 110-et, 4,7 milliárd forintért.
A Transparency International szakértői szerint tovább kellene szigorítani az összeférhetetlenségi szabályokat a tendereknél.
Szinte semmi eredménye nem lesz a január elején meghirdetett észak-balatoni vasútvonal-felújításnak, mert a beruházás után is 80 km/órával cammognak majd a vonatok, az állomások többségéhez pedig nem nyúlnak hozzá. Kicsit több pénzből komoly eredményeket lehetne elérni.
Egy táblázatban gyűjtöttük össze a propagandaminisztérium 2017-es megbízásait. Az összeg az eredeti terv majdnem háromszorosára kúszott, a pénz pedig ugyanannál a néhány cégnél landolt. A sorosozáson kívül filmreklámra és a vizes vb-re is sok ment el.
A Roszatom nem tartotta megalapozottnak az orosz Szilovije Masini fellebbezését, ezért a GE Hungary viszi a paksi gőzfejlesztő turbinás tendert. A berendezéseket Franciaországban tervezik és gyártják, de a cég közleménye szerint „építenek a minősített hazai beszállítók kapacitásaira is.