Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Eredménytelenül zárult a zalaegerszegi járműipari tesztpálya irányítóközpontjának kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás.
Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint
"a benyújtott ajánlatok mindegyike jelentős mértékben meghaladja a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét".
A tenderen két cég, a Laterex Zrt. és a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV indult. Hogy mennyiért vállalták volna el a munkát, vagy mennyit lett volna hajlandó fizetni a megrendelő, az állami tulajdonú Autóipari Próbapálya Zala Kft., nem derül ki a közleményből.
A G7 korábban azt írta a ZalaZone fantázianevű tesztpályáról, hogy csak az aszfaltozása 30,5 milliárd forintba került. Azt a munkát a Duna Aszfalt és a vele konzorciumban dolgozó ZÁÉV végezhette el. A portál becslése szerint a projekt teljes költsége meghaladja a 45 milliárd forintot.
(via Népszava)
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?