Ötven embert nem találnak a nairobi terrortámadás óta
A kenyai biztonsági erők megölték a nairobi terrortámadás összes elkövetőjét, illetve volt az iszlamisták között olyan, aki felrobbantotta magát.
A kenyai biztonsági erők megölték a nairobi terrortámadás összes elkövetőjét, illetve volt az iszlamisták között olyan, aki felrobbantotta magát.
Bombákat készített, harcművészetet tanult, és gyakorolta a vadonban való túlélést.
Hajnalban még fegyverropogást és robbanásokat lehetett hallani.
A belügyminisztérium szerint már "megtisztították" az épületeket a támadóktól, a civileket pedig biztonságba helyezték.
Egy benn tartózkodó azt állítja, megtámadták az épületet. A szomáliai Al-Shabab vállalta a felelősséget a támadásért. Legalább egy ember meghalt a támadásban.
Egy férfi a Victoria pályaudvaron sebesített meg három embert, köztük egy rendőrt.
A terrorszervezet egyik szócsövén keresztül közölte ezt, habár a csatorna állításait egyelőre semmi nem támasztja alá.
Chérif Chekatt három embert ölt meg, csütörtök délután egy raktárban találtak rá.
Ide taxizott a támadás után az elkövető, Chérif Chekatt.
Meghalt a strasbourgi lövöldözés egy sebesült áldozata a kórházban, ezzel háromra emelkedett a város karácsonyi vására közelében történt kedd esti támadás halottjainak a száma – közölték a francia hatóságok.
A terrorelhárítók és a rendőrség megerősíti a karácsonyi vásárok védelmét.
A Bataclan koncerthelyszín egyik oldalsó vészkijáratára festett alkotás egy gyászoló fiatal nőt ábrázolt. A festményt kivágták és eltávolították az ajtóról
A New York-i terrortámadással kapcsolatos összes kérdésre választ adhatnak azok a dokumentumok, amelyek a The Dark Overlord nevű hackercsoport birtokába kerültek, állítják maguk a tolvajok. A kiberbűnözők azzal fenyegetnek, hogy a papírokat közszemlére teszik, ha nem teljesítik követeléseiket.
Kilenc ember megsérült, amikor egy gépkocsi kedd hajnalban járókelők közé hajtott Tokió Sibuja negyedének egyik forgalmas bevásárló utcájában.
Vietnami turisták ültek a buszon.
A támadót még mindig keresik.
A gyanú szerint ők adták a fegyvert Chérif Chekattnak.
A francia kormány egyelőre nem tiltja be a sárga mellényesek szombatra hirdetett tüntetéseit, de a strasbourgi merénylet miatt arra kéri a tiltakozókat, legyenek belátók, és inkább ne vonuljanak utcára – közölte csütörtökön Benjamin Griveaux kormányszóvivő.
Nyilvánosságra hozta a francia rendőrség Chérif Chekatt fotóját.
A Scotland Yard felelőse szerint a gyűlöletbűncselekmények száma is megnőhet.