Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A francia kormány egyelőre nem tiltja be a sárga mellényesek szombatra hirdetett tüntetéseit, de a strasbourgi merénylet miatt arra kéri a tiltakozókat, legyenek belátók, és inkább ne vonuljanak utcára – közölte csütörtökön Benjamin Griveaux kormányszóvivő.
A kormány még nem határozott úgy, hogy betiltaná a demonstrációkat, mert bár könnyű lenne ezt megtenni, az mégsem gátolná meg, hogy "a törni-zúzni vágyó emberek az utcára vonuljanak" – mondta a szóvivő, aki szerint tekintettel kellene lenni arra, hogy a biztonsági erők tagjai milyen igénybevételnek voltak kitéve az elmúlt hetekben, amit csak tetéztek a Strasbourgban történtek.
"Jobb lenne, ha most hétvégén mindenki egy könnyed szombati napot tölthetne el azzal, amit ilyenkor az év végi családi ünnepeket megelőzően tenni szeretne, ahelyett, hogy ezt a napot is az utcán töltik, újra munkát adva a rendvédelemnek" – magyarázta Griveaux.
Richard Ferrand, a nemzetgyűlés elnöke kijelentette: a sárgamellényes tüntetéseknek most már véget kellene érni, tekintettel arra, hogy az ország vezetése nagyban engedett a mozgalom alapvető követeléseinek. Arra lenne szükség, hogy a mozgalom leálljon, hogy hozzájáruljanak egy új francia modell megteremtéséhez – tette hozzá.
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn jogosnak nevezte a kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárga mellényesek elégedetlenségét, a vele járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak minősítette. Egyúttal konkrét intézkedéseket is bejelentett a tüntetők anyagi terheinek enyhítésére. Az államfő beszéde után a sárgamellényesek és az ellenzék is elismerte, hogy az elnök megtette az első lépéseket, de jelezték, hogy a tüntetések folytatódni fognak.
A továbbra is szökésben lévő Chérif Chekatt legalább két embert megölt, és 12 további embert megsebesített kedd este Strasbourgban, a város karácsonyi vására közelében. A merénylő a dpa német hírügynökség információi szerint észak-afrikai gyökerekkel rendelkező francia állampolgár. A párizsi főügyész, Rémy Heitz szerint a gyanúsított Allah akbart (Allah hatalmas) kiáltott a kedd esti merénylet elkövetésekor. A támadónál kézifegyver és kés volt, ezekkel támadt rá az emberekre.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.