Soros György is beszállt, de lesz-e belőle megmentő?
Lehet, hogy a Tesla csak egy rövid fejezet lesz az amerikai autógyártás történetében.
Lehet, hogy a Tesla csak egy rövid fejezet lesz az amerikai autógyártás történetében.
HVG
A Tesla büszkén tette közzé azt a videót, amelyen addig próbálkoznak, amíg fel nem borítják a Model X-et.
hvg.hu
A Tesla azokra is gondol, akik a lehető legolcsóbban szeretnének maguknak Model 3-at vásárolni.
hvg.hu
Megfelelő útvonalválasztással és óvatos pedálkezeléssel sikerült elérni ezt az igen komoly hatótávolságot.
hvg.hu
Az alap fordulatszámtól rendelkezésre álló hatalmas nyomaték megteszi a hatását.
A jelek szerint egy, az eddigieknél jóval erősebb Model 3-at is kínál majd a Tesla. A rendeléseket a jövő héttől már le lehet rá adni, igaz, árat és szállítási időpontot nem adtak meg hozzá.
hvg.hu
A magyar származású milliárdos által alapított Soros Fund Management 35 millió dollárt fektetett az elektromos autóiról ismert Teslába.
hvg.hu
A Tesla megmutatta, mire számíthatunk tőle 2018-ban, és ehhez egy különlegesség is hozzátartozik.
A sofőr valószínűleg nem is vette észre, hogy egy autós az ő sávja felé tart. A kocsi viszont jól vizsgázott.
hvg.hu
Íme két nagyon trendi nyerges vontató, melyek kétség kívül komoly hasonlóságot mutatnak egymással.
hvg.hu
Ha fogytán a telepek töltöttsége, akkor gyorsan munkára fogható a nap energiája.
hvg.hu
Elon Muskék továbbra is úgy égetik a pénzt, mintha végtelen mennyiségben állna nekik rendelkezésre.
hvg.hu
Aziz Belkharmoud eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha a Tesla elektromos hajót is építene. Elég jó kis végeredmény született.
hvg.hu
A brit Bhavesh Patel túlságosan lazára vette a figurát az autóban, pechjére valaki le is videózta őt.
hvg.hu
A mai napon a munkahelyi balesetben megsérültekre és elhunytakra emlékezik a világ. Ehhez az emléknaphoz kapcsolódóan adták ki az Egyesült Államokban a legveszélyesebb munkahelyek listáját, ahova az Amazon is felkerült.
hvg.hu
A Tesla és a SpaceX atyjának korábban is voltak már furcsa ötletei, az azonban, ami most készül, minden eddiginél nagyobb őrültségnek tűnik: egy kiborgsárkányon dolgozik.
hvg.hu
Ha Elon Musk üzleti illemtankönyvet írna, elég vékonyka lenne.
hvg.hu
Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság szerint a kaliforniai vállalat meg nem erősített információkat ad ki idő előtt, ítélkezik, és befolyásolja a vizsgálatot.
hvg.hu
A japán prémium márka hamarosan elő fog rukkolni egy tisztán elektromos hajtásláncú új autóval.
hvg.hu
Az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla Inc. az idei harmadik vagy negyedik negyedévben nyereségessé válik és már nincs szüksége befektetők újabb pénzére - jelentette ki Elon Musk, a cég vezérigazgatója.
MTI