Ismét elindítja a Mikulásbuszt a BKV
Az adventi villamos után most már ünnepi buszra is felszállhatunk a hétvégéken Budapesten.
Az adventi villamos után most már ünnepi buszra is felszállhatunk a hétvégéken Budapesten.
hvg.hu
Az ingázók utazási ideje reggel és este is minimum fél órával hosszabb lesz.
hvg.hu
Az év végi ünnepek közeledtével mindig megszaporodnak a zsebtolvajlásos esetek, ezért a rendőrség most közzétett egy videót arról, hogy miként "dolgoznak" a pénztárcánkra pályázók.
hvg.hu
A BKV Zrt. több évtizedes múltra visszatekintő régi buszai most járnak utoljára menetrend szerint.
hvg.hu
Inflációkövető bérezésért küzdenek a szakszervezetek.
MTI
MTI
hvg.hu
Az emelkedő energiaárak a tömegközlekedési szolgáltatásokat is elérték.
MTI
A városvezetés úgy határozott, hogy az energiaárak elszabadulása miatt hétköznapokon dízeleket közlekedtetnek az elektromos buszok helyett.
Kengyel Kristóf
Budapest már Tarlós István idején sem tudott mit kezdeni a HÉV vonalaival, ezért a magyar állam, konkrétan a MÁV 2016. november 1-én átvette a fővárosi gyorsvasúti rendszer üzemeltetését. Az ezt követő öt évben semmit sem fejlődött a HÉV-üzem, és most úgy néz ki, hogy még legalább tíz évig velünk maradnak a jelenlegi HÉV-vonalak, és az ott közlekedő járművek is, miközben pár milliárd már így is elment a semmire.
Kengyel Kristóf
Lehetséges, hogy a kocsikat nem engedik fel többé a hídra.
hvg.hu
A norvég főváros 450 elektromos buszt szerez be, hogy lecserélje a dízelüzemű közlekedési eszközöket.
hvg.hu
Ajánlott előre tervezni, nem minden hétvégi rutin lesz működőképes október 15-én.
MTI
MTI
hvg.hu
Szombaton és vasárnap is jelentős forgalomkorlátozás várható, nem érdemes rutinból közlekedni.
hvg.hu
Az LG Display 2020 óta már Japánba és Kínába is szállított olyan átlátszó kijelzőket, amiket a metrószerelvényekbe szereltek be. Most Európa és Észak-Amerika felé terjeszkedne a vállalat.
hvg.hu
Néhány autóbusz is kiesett a forgalomból.
hvg.hu
A vállalat szerint a létszámhiányt Budapesten és környékén jelenleg a 3-as metró felújítása miatti buszos pótlás is fokozza.
hvg.hu
Új buszsáv nyílik csütörtökön Dunaharasztiban az 51-es útnak a Némedi úttól délre eső szakaszán, hogy a Volánbusz – vonatpótlóként is funkcionáló – buszai gyorsabban haladhassanak a főváros felé a reggeli csúcsforgalomban – jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára a közösségi oldalán.
MTI
A kormány az üzemanyagok ársapkájával komoly pénzekkel támogatja a személyes autózást – igaz, a Mol kontójára. Eközben a közösségi közlekedési cégek roskadoznak az elszállt energiaköltségek alatt. A taxisok nyomott áron tankolhatnak, miközben a fuvarozók nem, a fuvardíjak további emelése elkerülhetetlen.
Hétfőtől ismét jár a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között, de megkötésekkel. Ha metrózna, érdemes tájékozódni, mikor mi közlekedik a felújítás alatt álló vonalon.
hvg.hu
A Transpod eszköze két kanadai nagyvárost kötne össze egy hatalmas pályán, miközben a repülőgépeknél is gyorsabban halad.
hvg.hu
A Közlekedő Tömeg gyűjtötte össze a fordítási hibákat, az értelmetlen gombokat, és rámutattak, noha korábban sok nyelven elérhető volt a szolgáltatás, már csak a német és az angol maradt a magyaron kívül.
hvg.hu