Kimaradt az őskor a rohamtempóban átírt történelemtankönyvekből
A Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint a tankönyvek inkább egy „megszépített múltat” szeretnének ábrázolni.
A Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint a tankönyvek inkább egy „megszépített múltat” szeretnének ábrázolni.
hvg.hu
Mára elfeledett szobordöntésekkel és -rongálásokkal kezdődött idehaza az a társadalmi vita, amelynek végén a szocializmus köztéri relikviáit egy megszégyenítéstől mentes emlékparkban helyezték el.
Mindenről lehet beszélni az elmúlt száz évből, csak egyenletes és nyugodt fejlődésről nem. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
T. R.
Magyarországot kifacsarta az első világháború és a spanyolnátha, a végső tőrdöfést pedig a trianoni békeszerződés jelentette száz évvel ezelőtt. Ám ahány ember, annyiféle Trianon létezik – a korabeli naplók ennek a legjobb bizonyítékai. Mit éltek át az anyaországba menekülők, hogy élte meg egy vagonlakó gyerek vagy egy budapesti hivatalnok a felgyorsuló eseményeket? Schmidt Anikó főlevéltárossal kutattunk a százéves emlékek között.
Balla István
Csatlós Hanna
Egy Hohenzollern királyné számára épült, majd egy tragikus sorsú német politikus pihenőhelye volt, de most pénzhiány miatt új tulajdonost keres a Rathenau-múzeum, amelyben Németország egyik legsokoldalúbb és legellentmondásosabb személyiségének, Walter Rathenaunak az emlékét ápolták eddig.
Sokba került, rontotta a revíziós esélyeket, és politikailag is veszélyesnek számított az akkori hatalom szerint az a több mint négyszázezer magyar menekült, aki 1918 és 1924 között érkezett a megmaradt Magyarországra a békediktátum alapján elcsatolt területekről.
Erdély elcsatolása 1920-ban Magyarországtól azért is megrendített sokakat, mert addigra kialakult az a sztereotípia, hogy az ottani magyarok a magyaroknál is magyarabbak, az ősi hagyományok leghitelesebb őrzői.
Saját kezükbe vették sorsuk irányítását a törökök 1920-ban, és több év háborúskodás, diplomáciai ügyeskedés, kíméletlen etnikai tisztogatás nyomán végül megerősödve jöttek ki az első világháború egyik veszteseként rájuk mért megalázó békediktátumból. Elérték még azt is, hogy visszakapják a nagyhatalmak által elcsatolt területeik egy részét.
Elfeledett ifjú Robinsonok szívmelengető története az egyik tétel, amelyre új, nagyon optimista könyvét építi Rutger Bregman holland történész és újságíró.
Számos kultúrában pusztító éhínség idején szinte természetesnek hatott, hogy a közösség életben maradásáért az időseket magukra hagyják, és ezzel is kevesebb lett az éhes száj. Az ókortól a jelenkorig számos hagyományról maradtak fenn emlékek, ahogy még Erdélyből is származik legenda az öregek halálba kényszerítéséről.
Érdekes feladatokat kaptak idén is a diákok a kreatív történelmi versenyen.
hvg.hu
Az érettségik első két napján alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatódnak ma reggel 9 órától a vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten történelemből írásbeliznek országszerte.
MTI
Amikor Carl Schmitt kidolgozta a liberalizmust elvető, a világot kizárólag barátra és ellenségre osztó, erős központi hatalmat szorgalmazó államelméleti téziseit, a német jogtudósnak még semmi köze sem volt a nácikhoz. Később azonban Hitlert is dicsőítette, és öröksége máig vitatott.
Óvatos és diplomatikus volt, egyebek között németbarátsága gátolta meg abban, hogy szót emeljen a holokauszt miatt. XII. Pius máig vitatott megítélését tovább árnyalhatja, hogy kutathatók lettek a vatikáni titkos archívumban az ő uralkodása idején keletkezett dokumentumok.
Karaktergyilkosságnak is beillene az a minap megjelent tanulmány, amely megfontolandó érvekkel tépdesi a szabadságharc lánglelkű költőjének politikusi és katonai babérkoszorúját. A vitairat szerzője szerint Petőfi költőnek zseni volt, de a 48-as forradalom után emberként sorozatosan megbukott.
A forgatókönyv már készül, és keresik a főszereplőt.
hvg.hu
Amikor a Fidesz fejbólintójánosa a törvénytelen törvényeket szentesítő aláírásaival módszeresen kiírja magát a történelemből, korántsem csupán plagizáló „álamfő”-elődje példáját követi, hanem igen jellegzetes rendszerváltás előtti hagyományt éltet tovább.
A ragály és a karanténok miatti lázadások katalizálták a középkori állapotok megszüntetését. Fónagy Zoltán, az ELTE docense a HVG-nek adott interjújában elmondja azt is, hogyan jutott el a világ Isten büntetésének emlegetésétől a gazdagok okolásán át a modern közegészségügyig.
Retró mártírkultusz vagy konstruktív sikertörténet? A kerettantervből nemcsak hogy a hivatalos ideológia, de egyenesen az aktuálpolitikai doktrína irdatlan lólábai lógnak ki minden irányba. Vélemény.
Lőrinc László
A személyi kultusz legsötétebb időszakában a kommunista vezetés nemcsak a minisztériumokat akarta elhelyezni a Budavári Palotában, hanem a Magyar Dolgozók Pártjának teljes apparátusát is. Arra nézve nincsenek hiteles források, hogy végül Rákosi Mátyás döntött másképp, vagy a bürokrácia miatt maradt el a költözés.