Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Boris Johnson a magyar miniszterelnökkel való találkozón aggályát fejezte ki az emberi jogok magyarországi helyzetével, a genderegyenlőséggel, az LMBT-közösség jogaival és a médiaszabadsággal kapcsolatban.
Magyarország és Nagy-Britannia kapcsolatai abban az időben fejlődtek ki, amikor mindkét ország az Európai Unió tagja volt, ez az időszak azonban elmúlt, a Brexit lezajlott, és a feladat most a Brexit utáni időszak együttműködési formáinak kialakítása – mondta pénteken Londonban Orbán Viktor, miután kétoldalú megbeszélést folytatott Boris Johnson brit kormányfővel a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban.
A találkozó után a magyar miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva elmondta: a Johnsonnal folytatott tárgyaláson mindenekelőtt a magyar-brit kétoldalú együttműködés további menetéről volt szó, de megvitatták a közép-európai, különösen a visegrádi országok és Nagy-Britannia további együttműködésének lehetőségeit is.
Orbán Viktor szerint a kétoldalú kapcsolatok két különösen sikeres területeként került szóba a megbeszélésen az energiaipar és a védelmi ipar.
Arra a kérdésre, hogy – mivel Nagy-Britanniában és Magyarországon a legmagasabb Európán belül azoknak az aránya, akik megkapták a koronavírus elleni oltást – lát-e reményt arra, hogy lehetővé válik a karanténkötelezettség nélküli utazás a két ország között, Orbán Viktor elmondta, hogy ez a brit kormányon múlik. Hozzátette: reméli, hogy előbb-utóbb külügyminiszteri megállapodás születhet a védettségi igazolások elfogadásáról mindkét részről.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a brit kormányfővel tartott pénteki megbeszélésen szóba kerültek a demokráciával, a sajtóval, az LMBT-közösséggel, a jogállamisággal kapcsolatos kérdések, mivel Boris Johnsont "érdekelték ezek az ügyek is".
Orbán Viktor kijelentette: a magyar bírói kar a legfüggetlenebbek közé tartozik Európában, és ha valaki egy magyarországi újságosstandnál olyan újságot kér, amely támadja a kormányt, legalább egy tucatnyit tudnak neki ajánlani.
Visszautasította azt a felvetést, hogy Soros György magyar-amerikai nagyvállalkozót antiszemita felhangú támadások érték. Orbán Viktor kijelentette: Soros György tehetséges magyar üzletember, de komoly rivális: nagyon pártolja a migrációt, segíti és finanszírozza az ezt szervező nem kormányzati szervezeteket.
Ez nekünk nem tetszik, de ennek semmi köze az etnikai önazonossághoz
– mondta a magyar kormányfő.
Boris Johnson hivatala a kétoldalú megbeszélés után nem sokkal kiadott nyilatkozatában azt írta, hogy a kétoldalú megbeszélésen Johnson komoly aggályainak adott hangot az emberi jogok magyarországi helyzetével, a genderegyenlőséggel, az LMBT-közösség jogaival és a médiaszabadsággal kapcsolatban.
A brit miniszterelnök hivatala szerint a két vezető számos külpolitikai kérdést is áttekintett, szóba került egyebek mellett Oroszország, Fehéroroszország és Kína. Boris Johnson arra biztatta Magyarországot, hogy vesse latba befolyását a demokrácia és a stabilitás előmozdítása érdekében – áll a Downing Street közleményében.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A második kézbesítés körül azonban van némi ellentmondás.
Tavaly még csak 2,2 millió euró volt, igaz, idén több napon is kellett fizetni.