#Ukrajna


Rálőttek egy ukrán képviselőre, a támadásban a kisfia meghalt

Egy Kijev megyei képviselő autójára nyitottak tüzet ismeretlen fegyveresek vasárnap este az ukrán főváros központjában, a képviselő hároméves kisfiának halálát okozva - mondta el egy rendőrségi forrás, miközben a hivatalos források még nem árultak részleteket a támadásról.



Az Apple végül csak behódolt az oroszoknak

Mindenkinek igyekszik megfelelni az iPhone-okat is gyártó Apple: ha Oroszországban használják az amerikai cég térképeit, akkor a 2014-ben Ukrajnától elfoglalt Krím Oroszországhoz tartozik, míg, ha a világ más tájain, például Magyarországon keres rá egy felhasználó a félszigeten lévő városokra, akkor nem szerepel országnév a települések neve mellett.





Újra előkerült a videó, ahol az ukrán elnök nem a kezével, nem a lábával és nem is a fejével zongorázik

Komoly szópárbaj alakult ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Julija Timosenko egykori kormányfő között, s az utolsó fordulóban a most ellenzékben lévő Timosenko arra emlékeztette az ország polgárait, hogy volt idő, amikor a humoristából lett államfő még azzal próbálta növelni ismertségét, hogy a péniszével szólaltatott meg egy zongorát. Vagy legalábbis úgy tett, mintha.



Ukrajna nem törli el a nyelvtörvényt

Ukrajna nem fogja eltörölni sem a 2017-es oktatási törvényt, sem az ukrán mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt – jelentette ki Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes a Szevodnya című ukrán lapnak adott interjújában pénteken.




Ismét odaszóltak a NATO-nak az oroszok

A NATO Kijevnek nyújtott támogatása destabilizáló és provokatív hatással van az ukrajnai helyzetre - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtöki kijevi látogatását és a NATO-Ukrajna bizottság ülését kommentálva








15 év börtönre ítéltek egy újságírót a donyecki szakadárok

Az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság (DNR) "legfelsőbb bírósága" 15 év börtönbüntetésre ítélte kémkedés vádjával Sztanyiszlav Aszejev ukrán újságírót és bloggert - közölte kedden a Hromadszke ukrán hírportál, a DAN donyecki szakadár hírügynökségnek az ottani "főügyészségre" hivatkozó jelentése alapján.