Olthatják a gyerekeket Sinopharm-vakcinával Kínában
Megkapta az engedélyt az oltóanyag, ez már a második vakcina, amit használhatnak gyerekeknél.
Megkapta az engedélyt az oltóanyag, ez már a második vakcina, amit használhatnak gyerekeknél.
Izrael egészségügyi minisztériuma után az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ is hasonló jelenségről számolt be.
Az oltóanyagok szállítását már augusztusban megkezdik.
Hasonló oltásigazolványok lepték el korábban a kézműves termékekről ismert Etsy felületét is.
Steven Brandenburg azért vette ki a Moderna vakcináját a speciális hűtőből, mert szerinte az átírja az ember DNS-ét.
Településtípus szerint nincsenek lényegi eltérések, a nők körében viszont nagyobb az oltottság, mint a férfiak esetében.
Az országos tiszti főorvos szerint könnyen lehet, hogy szükség lesz harmadik oltásra.
Szijjártó Péter Praiából üzente meg, hogy az ajándékba vitt oltóanyagokkal a migráció ellen is küzdhetnek.
Az infektológus szerint jó átoltottságú európai országokba nyugodtan elutazhatnak a beoltott magyarok.
A Szputnyikkal és a Sinopharmmal oltott magyarok is beléphetnek az országba.
Közép- és Kelet-Európában, valamint Izraelben a Medison Pharma hozhatja forgalomba az oltóanyagot.
És 81 új fertőzöttet találtak.
Előbb saját használatra, aztán exportra szánják.
A kormányzati narratíva mellett elhangzott az is, hogy az indiai variáns ellen hatásosnak tűnnek a vakcinák, nyári táborokat pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők szervezhetnek.
Biden elnök nyájimmunitást szeretne július 4-re, az Egyesült Államok nemzeti ünnepére. Ezért aztán mindent bedobnak, hogy elérjék a lakosság 70%-ának oltottságát.
A nyugati, és az orosz vakcina esetében lehet egy oltás után belépni az országba – közölte a horvát belügyminiszter. Magyarország május 5-én kötött különmegállapodást Horvátországgal a védettségi kártya elfogadásáról.
A szervezet a 18 év felettiek számára ajánlja a vakcinát, két adagban, 2-4 hetes intervallummal a két oltás között.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) arra hívta fel a figyelmet, hogy számos szegény országban még az egészségügyi dolgozókat sem oltották be.
A 45 ezer lakosú Serrana városában azok is védve voltak egy kutatócsoport szerint, akiket nem oltottak be, mivel csökkent a vírus terjedése.
A sztori mi más is lehetne, mint az mRNS-alapú vakcina, Karikó egyik legfontosabb munkája.