Újabb horrorút a MÁV-val: Budapest–Pécs három helyett hat és fél óra alatt
Akiknek szerencséjük volt, a padlóra még le tudtak ülni, akiknek nem, kénytelenek voltak végigállni az utat Budapest és Pécs között vasárnap este.
Akiknek szerencséjük volt, a padlóra még le tudtak ülni, akiknek nem, kénytelenek voltak végigállni az utat Budapest és Pécs között vasárnap este.
hvg.hu
A felcsúti expolgármester egyik cége által alkotott konzorcium néhány betontömbbel elzárta az utat Százhalombatta ipari parkja és a vonatállomás között, így a dolgozóknak 700 méter helyett 4,5 kilométert kell sétálniuk a munkába.
hvg.hu
15-30 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk az utasoknak.
hvg.hu
Fákat vágtak ki, majd a helyükön betont őröltek, kevertek, illetve rengeteg bontási hulladékot tároltak a vasútfelújítás idején. A parkot és környékét azóta sem hozták rendbe. A polgármester közölte, hogy szerinte a Népszava újságírója nem tudni pártatlan cikket írni az ügyről, így nem válaszolt a kérdéseire.
hvg.hu
Rendőrségi intézkedés miatt nem járnak a vonatok Tiszakécske és Tószeg között.
MTI
A számítások szerint negyven százalékkal lehetne csökkenteni a szállítási időt és húsz százalékkal az üzemanyag-felhasználást a Barents-tenger és a Balti-tenger közötti vasúti összeköttetéssel.
MTI
A burkolat a jelek szerint alig néhány évnyi használatot követően kezdi felmondani a szolgálatot.
hvg.hu
A lezuhanó fémszerkezet letépte a felsővezetéket és valószínűleg a síneket is megrongálta. A román állami vasútnál egyelőre nem tudták megmondani, mikor lesz ismét járható a pálya.
MTI
Kell hozzá 1500 jól képzett pályaépítő munkás összehangolt tevékenysége, időben a helyszínre érkező gépek és kínai munkaszervezés.
hvg.hu
Olyan közbeszerzési szabályokat hoztak az új vasúti beruházással kapcsolatban, amilyenek Európában még nem voltak.
hvg.hu
A felcsúti polgármester egyik cége, az R-Kord a debreceni vasútépítésbe szállhat be, a V-Híd Építő Zrt.-vel közösen majdnem 14 milliárd forintért végezhetik el a munkát.
hvg.hu
Magyarország 62 milliárd forintot költene egy szlovéniai vasútvonal építésére, a szerződést a napokban véglegesíthetik. A szlovén ellenzéknek nem tetszik az üzlet.
Zelki Benjámin
Az SBS szerkesztői, úgy tűnik, megirigyelték norvég kollégáik újításait.
Németh Róbert
A fotó láttán két roppant egyszerű kérdés merülhet fel bennünk, a hogyan és a miért?
hvg.hu
A Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő új villamosvasút előkészítését Szegeden is megkezdték a Rókusi pályaudvarnál. Az igazán látványos munka tavasszal indul.
hvg.hu
Szenzációs művészeti projekt jött létre a Hamburgot és Jénát összekötő vasútvonal mentén.
hvg.hu
Aki majd Püspökladány és Ebes között utazik, tudhatja, hogy a vonalat a Mészáros cégét is magába foglaló konzorcium újította fel 75 milliárd forintért.
hvg.hu
A hullámverés és a jégzajlás kimosta a vasúti pályát Fonyód és Bélatelep között az elmúlt évtizedekben. Egy új építménnyel próbálják megakadályozni, hogy a felújított pályával már nem történjen ilyen.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A tervek szerint nyáron indulhat a Püspökladány és Ebes közötti 31 kilométeres vasútvonal korszerűsítése. Szolnok és Püspökladány között már felújították a pályát.
hvg.hu
hvg.hu
MTI