Kedden még Szijjártóval tárgyalt, most lemondott a kolumbiai külügyminiszter
A Kolumbiában hetek óta tartó véres tüntetéssorozat sem riasztotta el a magyar kormányt a „déli nyitás politikájától”.
A Kolumbiában hetek óta tartó véres tüntetéssorozat sem riasztotta el a magyar kormányt a „déli nyitás politikájától”.
MTI
MTI
hvg.hu
Ehhez az Egyesült Államoknak támaszkodnia kell az Európai Unióra, írja Hegedűs Dániel a The Hill hírportálon. Véget kell vetni Brüsszel passzivitásának, mondja.
hvg360
Az izraeli hadsereg egységei csütörtök késő este támadást kezdtek az iszlamista Hamász irányítása alatt lévő Gázai övezet ellen, ahonnan az utóbbi napokban mintegy kétezer rakétát lőttek ki Izrael irányába.
hvg.hu
Bár sok hír szól arról, hogy már folynak tűzszüneti tárgyalások Izrael és a Gázai övezetből támadásokat indító Hamász között, én nem tudok ilyen egyeztetésekről; az események logikájából az következik, hogy az izraeli kormány aligha fogadna el egy olyan fegyverszüneti egyezményt, amely nem változtatná meg jelentősen a térségben kialakult helyzetet – mondta Jakov Hadas-Handelsman Izrael budapesti nagykövete, aki szerint nem lehet kizárni, hogy az izraeli hadsereg szárazföldi támadást intéz a Gázai övezet ellen.
hvg.hu
A szélsőséges palesztinok által az utóbbi napokban kilőtt rakéták nagy részét megfogta izraeli légvédelem, de volt, amelyik átjutott. Az AFP videójából kiderül, miként működik a Vaskupola, cikkünkből pedig az is, hogy miért nem mindenható az egyébként hatékony légvédelmi rendszer.
hvg.hu
Hiába szólított fel békére, a bírálói szerint a Wonder Womannel világhírre szert tevő Gal Gadot csak Izrael propagandaeszköze.
hvg.hu
Néhány napon belül kiszélesedhet a palesztin–izraeli konfliktus. Miközben Izrael bombázással válaszol a Gázai övezetből induló rakétatámadásokra, az izraeli hadsereg parancsnokai csütörtök este vitatják meg a készülőben lévő gázai szárazföldi hadművelet részleteit és azt, hogy javasolják-e annak végrehajtását a politikai vezetésnek. A hadsereg mindenesetre megkezdte az egységek mozgatását és a fegyverzetek összevonását.
hvg.hu
Tokió makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy megrendezi a nyári olimpiát, amit a japánok többsége nem akar. Halasztani már nem lehet, csak törölni az eseményt, ami óriási anyagi és presztízsveszteséggel járna.
Nagy Gábor
Elárverezik a volt román diktátor repülőgépét, a licit 25 ezer euróról indul.
MTI
A legnagyobb német lap szerint a nagy kérdés az, meddig maradhat még posztján az osztrák kancellár, miután hamis tanúzás gyanúja miatt vizsgálatot indított ellene a gazdasági bűncselekményekkel, illetve korrupcióval foglalkozó államügyészség. Egyáltalán nem biztos persze – teszi hozzá a Süddeutsche Zeitung –, hogy el is ítélik, ám helyzete tarthatatlanná vált.
hvg360
Csütörtökre virradóra Izrael északi részében is megszólaltak a légvédelmi szirénák.
MTI
Az intézmény volt diákja automata fegyverből nyitott tüzet a gyerekekre.
MTI
A repeszek egy hatéves gyermeket életveszélyesen megsebesítettek.
MTI
MTI
hvg.hu
A támadásban a Hamasz kiberkommandóért és a rakéták pontosságának fejlesztéséért felelős tisztje is életét vesztette.
MTI
MTI
hvg.hu
Rakétatámadások, merényletek, zavargások eddig is voltak Izraelben, de most már az ország arab lakossága is az utcára vonult. Közben a szokatlanul intenzív rakétázásért cserébe számtalan célpontot támadott az izraeli hadsereg, köztük lakóházakat is. A támadásokban gyerekek is meghaltak mindkét oldalon. Izraeli magyarokat kérdeztünk a kinti állapotokról.
Bihari Ádám
A napokban egymásra zúdított rakéták százaival súlyosbított konfliktus hátterében Kelet-Jeruzsálem megoldatlan problémája húzódik, de pártpolitikai érdekek is szerepet játszanak.
A herceg nemrég videóüzenetben beszélt arról, hogy a szíve szakad meg azokért, akik elveszítették a szeretteiket.
hvg.hu
Az egyik rakéta két embert megölt egy izraeli városban szerda reggel.
hvg.hu
A járvány és az egyesült ellenzék feladja a leckét a magyar miniszterelnöknek, így annak évek óta először megvan az oka, hogy reszkessen a választások miatt – írja a Neue Zürcher Zeitung. Hiszen a lakosság számához képest sehol másutt nem követelt ennyi áldozatot a Covid–19.
hvg360