Kiszélesítik a Szuezi-csatornát ott, ahol márciusban keresztbe állt az Ever Given
Kétsávosra bővül a közlekedés, hogy elkerüljék a hasonló baleseteket.
Kétsávosra bővül a közlekedés, hogy elkerüljék a hasonló baleseteket.
hvg.hu
A támadót elfogták a rendőrök.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az orosz elnök azért beszél a múltról, mert annyira elszigetelődött a világban, hogy a győzelem napi katonai parádén, amelyen egykor még amerikai elnökök is részt vettek, most az egyetlen állami vendég a tadzsik diktátor volt – írja a német lap.
hvg360
Izraeli katonai repülőgépek légi csapások tucatjait mérték különböző célpontokra a Gázai övezetben hétfőre virradóra, miközben a területet uraló Hamász szélsőséges iszlamista szervezet is folytatta a rakéták kilövését.
MTI
Benjamin Netanjahu miniszterelnök a biztonsági kabinet vasárnapi ülése után bejelentette, hogy Izrael tovább folytatja a Gázai övezetet uraló iszlamista szervezetek, elsősorban a Hamász elleni Falak őrzője nevű hadműveletet - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
hvg.hu
Összeomlott egy emelvény a Jeruzsálem melletti Givat Zeév egyik zsinagógájában vasárnap.
MTI
Egy fegyveresek által használt alagutat bombáztak, de polgári otthonokat is leromboltak.
hvg.hu
Archív dokumentumokból most az derül ki, hogy a zsűri aggódott az íróért.
MTI
Az ellenzékieket megölik, a melegeket megalázzák és terjed a többnejűség az Oroszországhoz tartozó Csecsenföldön. Ott, ahol az állítólag a keresztény értékrendet védő Vlagyimir Putyint istenítő muszlim hadúr, Ramzan Kadirov elnök terrorizál mindenkit.
Ez ellen azonban az Európai Unió sokat tudna tenni. Kérdés, hogy akar-e cselekedni, teszi fel a kérdést a távozó lengyel emberi jogi biztos, Adam Bodnar a Spiegelben.
hvg360
Joe Biden amerikai elnök telefonon egyeztetett szombaton Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel a héten kiújult izraeli-palesztin harcok ügyében.
MTI
Egy izraeli légi csapás a Gázai övezetben romba döntött szombat délután egy 12 emeletes épületet, amely több médium irodájának, köztük az AP amerikai hírügynökségnek és az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak is otthont adott.
MTI
Nehéz elszakadni a megszokott nyugalomtól: bonniak gondjai Berlinben. A német újraegyesítésről szóló Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Már a kapuk előtt látják a szélsőjobboldali Marine Le Pent az egy év múlva esedékes elnökválasztásra készülő, erős feszültségekkel terhelt Franciaországban.
Szabó Márta
Már a sokadik háborút vészeli át kint Hirschberg Katalin, az izraeli mentőszolgálat mentőápolója, de a mostani más, mint amit eddig látott. Az arabok és zsidók által vegyesen lakott városokban eddig szinte ismeretlen polgárháborús állapotok hosszú távon is tovább roncsolhatják az izraeli társadalom szövetét.
hvg.hu
Az évente a világ vezetőinek részvételével zajló Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia elnöke Európa és Amerika határozottabb fellépését sürgeti, hogy a demokrácia ne veszítsen a tekintélyuralommal szemben.
hvg360
A szajgákat a súlyosan veszélyeztetett fajok közé sorolják.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A nap folyamán bírósági végrehajtók érkeztek ki a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió részvénytársaság moszkvai irodájához is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az 50 éven felüliek esetében.
MTI