#világ





A „párbeszéd szellemében” jön a davosi csúcs, ahol Donald Trump kedvéért kiherélték a programot

A Világgazdasági Fórum a hírek szerint minden „nyíltan woke” témát száműzött a felhozatalából, csak azért, hogy az amerikai elnök hajlandó legyen ismét személyesen ellátogatni az alpesi milliárdosdzsemborira. A csúcs talán még sohasem érződött ennyire idejétmúltnak: a globális összefogást a zászlójára tűző rendezvénysorozat annak az embernek hódol be, aki az elmúlt évben mindenki másnál többet tett a globális széthúzásért.



Sulyok Tamás Németországba megy

A köztársasági elnököt munkalátogatásra hívták meg, tárgyal majd a szászországi tartományi miniszterelnökkel, és találkozik a bajorországi magyar diaszpóra szervezeteinek tagjaival is.








Az őrültség maga a rendszer – a Guardian Trump világáról

Trump hatalmi mámorban szenved, sosem lehet tudni, hányadán áll vele az ember. Az amerikai elnök ennyire népszerűtlen még nemigen volt, és kezdenek mutatkozni nála a fizikai-szellemi hanyatlás tünetei. A Nyugat, ahogy eddig ismertük, nincs többé. Oda kell vágni az iráni rezsimnek, mert csorbul az USA tekintélye, ha csak fenyegetőzik. A francia szélsőjobb sokkal közelebb jár a hatalom megragadásához, mint ahogy azt sokan hiszik. Témák és vélemények a világsajtóból.





A Washington Post azt üzeni Trumpnak, hogy FBI-akcióval sem lehet megfélemlíteni, folytatja a tényfeltárást

Az iráni nép elképesztő bátorságot tanúsít, megérdemli a világ támogatását. Bevethet Amerika fegyvereket Irán ellen, de az elnyomó rendszert csak a nép buktathatja meg. Veszélyes, hogy Amerikában olyan elnök van, aki könnyűszerrel meghúzza a ravaszt. Óvatosságra intik Amerikát Öböl menti szövetségesei, és nem ártana, ha a Trump hallgatna rájuk. Üdvözlendő, hogy Amerika többet fog költeni védelemre, a fő kérdés, milyen fegyvert vesz. Oroszország „eldobható” alkalmi ügynökökkel igyekszik zűrzavart előidézni Európában Témák és vélemények a világsajtóból.


Martin Wolf: A MAGA háborút vív az európai demokrácia ellen

Brutális dolgokat ír az amerikai nemzetbiztonsági stratégia Európáról, leginkább azért, mivel kivetíti az USA belső félelmeit az öreg kontinensre – állapítja meg a Financial Times gazdasági elemzője. A dokumentum célként azt fogalmazza meg, hogy az Egyesült Államok segítsen a földrésznek irányt váltani. Ehhez pedig igénybe venné a „hazafias pártok” segítségét.